Belföld

„Doktornő, első az emberi élet, és nem a hatalom érdeke!”

Molnár Róbert, Kübekháza polgármestere egy levélben arra kéri a helyi háziorvost, hogy a kínai vakcinával csak azokat oltsa be, akik ezt írásban kérik, írja a Telex. A polgármester a vakcina esetleges veszélyeire utalva azt írja:

Doktornő, első az emberi élet, és nem a hatalom érdeke!

A levelet a hivatal a Facebookra is kirakta. 

Molnár Róbert korábban a Torgyán József féle Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt országgyűlési képviselője volt, 2002 óta áll az 1500 lakosú Csongrád-Csanád megyei község élén.

A levélben arra kéri a háziorvost, hogy „a kormányzat által Kübekházára juttatandó kínai Sinopharm vakcinával kapcsolatban körültekintően szíveskedjék eljárni”. A polgármester azt kéri: csak annak adják be az oltást, akik ezt kifejezetten kérik, és erről írásban nyilatkoznak is, írja a lap

Molnár Róbert szerint

több tekintélyes virológus szakember szerint a kínai oltóanyag potenciális veszélyeket rejthet magában és arról is értesültem több orvostól hogy a háziorvosokat nyomás alá helyezték, hogy mindenképpen ezzel oltsák a praxisokban élőket.

A kínai vakcinával szerdától oltanak a háziorvosok. Eddig 550 ezer adag érkezett belőle, de összesen ötmilliót rendeltünk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik