Belföld

Különös magyarázattal állt elő a törökbálinti rabló, akit tíz év után buktatott le a DNS-e

Mihádák Zoltán / MTI
Mihádák Zoltán / MTI

Tagadja a bűnösségét az a dunaharasztin lakó férfi, akit több, mint tíz év után sikerült azonosítani az eldobott tárgyakon hagyott DNS-mintája alapján. Értesüléseink szerint B. Csaba a kihallgatása során nem tagadta, hogy övé volt az az utcában megtalált ruhadarab, amin megtalálták a nyomozók a DNS-ét, ám azt állította, hogy sokan jártak hozzá, ezért árki elvihette tőle a holmit.

A férfit azzal gyanúsítják, hogy 2010 szeptember 2-án éjszaka bemászott egy törökbálinti asszony házába a társával, majd rátámadt az alvó 65 éves nőre. Kiráncigálták az ágyból és késsel fenyegetve kényszerítették a széf nyitására, amit az állán, a nyakán és a karján vágott, nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett asszony teljesített. A rablók kimarkolták a kötegnyi valutát és közel 100 ezer forintot, magukhoz vettek egy több százezer forintot érő fényképezőgépet, majd ráparancsoltak áldozatukra, hogy ne merje értesíteni a rendőrséget, és elmenekültek.

A rendőrök hónapokig talpaltak a támadók után, a beszerzett adatok, információk azonban nem bizonyultak elegendőnek az ügy megfejtéséhez, és a rablók azonosításához, Ezért egy idő után felfüggesztették a nyomozást.

Idén januárban azonban olyan, eredménnyel kecsegtető információ került elő, amely végül elfogáshoz vezetett. A Pest Megyei Rendőrkapitányság tájékoztatása szerint a rablási nyomozók már az információ ellenőrzése közben sejtették, hogy fordulóponthoz értek. Megfelelő előkészítés és felderítés után kedd hajnalban a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztálya munkatársainak közreműködésével egy dunaharaszti címen találták meg a férfit. A 45 éves B. Csabát elfogták és előállították. A gyanú szerint ő és jelenleg ismeretlen bűntársa követte el a támadást. Az ügyben eljáró nyomozási bíró elrendelte a férfi letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik