Belföld

Nem végezték el a szükséges vizsgálatokat, két nap múlva meghalt a beteg – ezzel magyarázta tettét a főorvos

Getty Images ( illusztráció )
Getty Images ( illusztráció )

Felfüggesztett börtönre ítélte jogerősen a Szolnoki Törvényszék azt a Jász-Nagykun-Szolnok megyében praktizáló osztályvezető főorvost, aki  jó öt évvel ezelőtt annak ellenére sem rendelte el az egyik kórházban kezelt páciense szoros megfigyelését, ismételt testi, vérnyomás és pulzus vizsgálatát, valamint laborkontrollját, hogy ezt a beteg állapota, panaszai és addigi vizsgálati eredményei a szakma szabályai alapján egyértelműen indokolták volna.

Mindez oda vezetett, hogy a hétvégére szoros megfigyelés nélkül hagyott beteg előbb hasi fájdalmai folyamatos fokozódására panaszkodott, majd két nappal később, vasárnap délelőtt belehalt a súlyos belső vérzésébe.

Tóvizi Ádám, a Szolnoki Törvényszék sajtósa megkeresésünkre azt közölte, hogy a halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolt férfi mindvégig tagadta a bűnösségét az eljárás során.

Azzal védekezett, hogy a beteget megvizsgálta, a vizsgálati eredményeket megnézte, értékelte, ezek ismeretében terápiát módosított és elrendelt nem sürgős vizsgálatokat is, így bűncselekményt nem követett el.

– mondta lapunknak a bíróság sajtótitkára

A főorvost 750 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte tavaly januárban a Szolnoki Járásbíróság első fokon. Az ügyészség kevesellte a büntetést, ezért felfüggesztett szabadságvesztésért és foglalkozástól eltiltás kiszabásáért fellebbezett. Az orvos és védője pedig felmentés érdekében fellebbezett, így az ügy másodfokon, a Szolnoki Törvényszéken folytatódott, ahol jogerős döntés született.  A Szolnoki Törvényszék mellőzte a pénzbüntetést, és 1 év – végrehajtásában 2 évi próbaidőre – felfüggesztett fogházra ítélte az orvost.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik