Belföld koronavírus

Péterfalvi Attila: Az oltási igazolásnál csak a védettség számíthat, nem az, milyen a vakcina

Vajda János / MTI
Vajda János / MTI
Szerinte adatvédelmi aggályok nincsenek, de egységes uniós szabályozás kellene.

Az InfoRádiónak Péterfalvi Attila azt mondta, a digitális oltási igazolás bevezetése nem vet fel adatvédelmi aggályokat. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke úgy vélte, az oltás ténye személyes egészségügyi adat, ahogy az is, hogy valaki átesett-e a koronavíruson-fertőzésen, felgyógyult-e, de több körben is megvizsgálták a kérdést, és végül erre jutottak.

Mint mondta: csak a védettség ténye érdekes. Az nem, hogy melyik vakcina biztosítja azt valakinek. Szerinte ilyen szempontból nem lenne szabad különbséget tenni, hogy az oltást ki gyártotta és melyik hatóság, nemzeti vagy európai, engedélyezte.

Péterfalvi Attila úgy vélte, az már nem mindegy, mire használják az igazolást, ezt jogszabályban kellene rögzíteni, mert felvethet akár az egyenlő bánásmódra vonatkozó kérdéseket is. Külön felhívta a figyelmet, hogy az utazásokkal kapcsolatban egységes szabályozás, jogalkalmazás kellene.

Az nem fordulhat elő, illetve nem lenne szerencsés, ha mondjuk az egyik légitársaság elviszi az utast, míg a másik nem hozza haza

– magyarázta a NAIH elnöke, aki szerint jó lenne, ha minimum uniós megállapodás születne, vagy uniós elvek alapján történne a szabályozás, de nemzeti szinten, hogy gyorsabban lehessen lépni.

Kapcsolódó
Akár már márciusban bevezethetik a digitális vakcinaigazolást Magyarországon
Várhatóan február végéig tart az észt Guardtime által fejlesztett oltási információs platform tesztelése Magyarországon. A vállalat kérdésünkre közölte, ezt követően a kormány a különböző modulokat fokozatosan teheti elérhetővé az állampolgároknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik