Kovács Tamás / MTI
Belföld

Rogán: A feleségem állami banktól hitelt nem kapott és semmilyen föld nem került a tulajdonába

A Magyar Nemzetnek szólalt meg felesége és annak családja korábban a sajtóban emlegetett földügyeiről Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter.

Korábban a 444.hu cikke alapján mi is beszámoltunk róla, hogy pár héttel Rogán Antal harmadik esküvője előtt, 2020. november 20-án a miniszter új feleségének családja hatalmas összegért vásárolt földeket Északkelet-Magyarországon, ehhez pedig az állami Budapest Bank kölcsönét vették igénybe. A tranzakcióról egy nyilvános szerződés is elérhető Tardona honlapján.

A lap információi szerint a szerződés soha nem ment teljesülésbe, a miniszter felesége és családja nem vásárolták meg a földterületeket.

Rogán Antal a Magyar Nemzetnek azt mondta:

Sem a feleségem, sem a családja nem kívánnak közszereplők lenni, nem is szeretnének kiállni a nyilvánosság elé, de a megjelent hamis cikkek kapcsán a család megtette a szükséges jogi lépéseket, ami természetesen nem megy egyik napról a másikra.

A Budapest Bank eddig nem nyilatkozhatott a banktitok miatt. A bankokat ugyanis köti a banktitok, sem az ügyfelekről, sem a hitelekről nem adhatnak tájékoztatást. A család az elmúlt napokban felmentette a Budapest Bankot a banktitok alól, így a bank a mai napon a nyilvánosság előtt is cáfolni tudta a megjelent cikkeket. A bank közleménye szerint nem kötöttek földvásárlási célú hitelszerződést Obrusánszki Barbarával és szüleivel, ennek megfelelően nem folyósítottak hitelt erre a célra.

A cikkben arról a cégről nincs szó, amelynek negyedét az Átlátszó értesülései szerint Rogán Antal új feleségének apja hétszázötvenezer forintért szerezte meg úgy, hogy nem sokkal korábban a cég 2,232 milliárd forintot kapott mezőgazdasági szaktanácsadásra az uniós finanszírozású vidékfejlesztési programból. A támogatáshoz a cégnek 165 millió forint önrészt kellett előteremtenie, de erre a 47 milliós vagyonból nem volt lehetősége. Nem sokkal később viszont a korábban állami irányítás alatt álló Budapest Banktól 315 millió forintos kölcsönt kapott a cég.

Kapcsolódó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.