Belföld

„Most eljött a leszámolás órája!” – közölte a különélő feleségével

Zaklatás miatt emelt vádat a Kazincbarcikai Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki késsel fenyegette meg az évek óta különélő feleségét tavaly novemberben. A férfi és a nő házassága már régen megromlott, és bár még nem váltak el, a nő három éve elköltözött a közös lakóhelyükről egy Kazincbarcika környéki településre.

A férfi az ominózus reggel felhívta telefonon a feleségét és közölte vele, hogy „Eljött az elszámolás ideje!”. A hívás után a férfi autóval a nő lakásához ment, ahol amikor meglátta, odahívta az asszonyt a gépkocsijához. Az autóban ülő férfi a lehúzott ablakon keresztül ismét megfenyegette a nőt, hogy „Most eljött a leszámolás órája!”, majd hadonászni kezdett a kezében lévő zsebkéssel.

A nő annyira megijedt a fellépésétől, hogy azonnal kocsiba ült és a rendőrségre ment, és feljelentette a férfit. A történteket követően, a nő telefonon felhívta a férfival közös lányukat és a beszélgetés közben hallotta, amint a lány közelében lévő férfi azt kiabálja, hogy „Most még el tudtál menekülni a rendőrségre, de legközelebb nem fog sikerülni!”. A járási ügyészség próbára bocsátást kért a férfira azzal, hogy kobozzák el tőle a kést.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik