Belföld

Testvérére fogná a gyilkosságot a zalai férfi, aki kivégezte, majd felgyújtotta a főbérlőt az élettársával

Kedden az előkészületi üléssel megkezdődött a Zalaegerszegi Törvényszéken annak a különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolt párnak a büntetőpere, akik agyonvertek egy ötven körüli férfit Zalaegerszegen. Az ügyész húsz év fegyházat kért a férfira és a nőre is arra az esetre, ha beismerik a bűnösségüket, és lemondanak a tárgyalásról való jogukról is, de az alku elmaradt.

A 45 éves hétgyermekes becsvölgyei nő több mint két évvel ezelőtt költözött a későbbi áldozat Szívhegy utcai otthonába. Később követte őt az élettársa is, és velük élt a közös gyerekük is. Február közepén náluk vendégeskedett az apa testvére is, aki ezen a napon ismerkedett meg a főbérlővel.

A társaság napközben együtt italozott, nagyobb mennyiségű szeszt fogyasztottak, majd az esti órákban a testvér nyugovóra akart térni az  egyik szobában, melyben a 7 hónapos gyermek is aludt. Ez idő tájt a tulajdonos és a pár tagjai a konyhában összevesztek, és kiabálni kezdtek.

A kisbaba sírni kezdett, ezért a testvér ölbe vette, hogy megnyugtassa. A konyhában az egyre durvuló szóváltás során a 38 éves férfi pofon ütötte a tulajt, aki ekkor bement a szobájába, ahova követték a terheltek. A szobában ütlegelni kezdték a főbérlőt, aki ettől a földre került, a földön jajveszékelő férfit ököllel verték és rugdosták.

A nyögéseket hallva a férfi testvére a síró kisgyerekkel a karján megpróbálta felhívni a segélyhívót, de a fivére kivette a kezéből a telefont és megszakította a hívást. Egy idő után a főbérlő már nem adott életjeleket. Az elkövetők a testet először fel akarták darabolni, majd elégetni, de az is felmerült, hogy a holttestet elássák. Végül a nő feltakarította a konyhát, ruhákat pakolt össze, majd hogy a cselekmény nyomait eltüntesse, a holttest köré és a szobában lévő fotelbe textíliákat pakolt, amelyeket meggyújtott, majd ő is elhagyta a házat.

A férfi elkövető testvére ezt követően elment a testvéréhez, és elmesélte a történteket., majd a rokonok tanácsára értesítették a rendőröket.  A helyszínre kiérkező járőrök a füstölgő, parázsló szobában találták meg az áldozat holttestét. A főbérlő halálát a vérvesztéses sokkállapot talaján kialakult keringési-légzési elégtelenség okozta, melyet a bántalmazás során kialakult számos súlyos sérülés együttesen eredményezett.

A Zalaegerszegi Törvényszék tájékoztatása szerint távmeghallgatással hallgatták meg a két vádlottat. Az ügyész húsz év fegyházat ajánlott nekik beismerés esetére, de az alku elmaradt. Mivel nem tettek vallomást, ezért a korábbi vallomásaikat ismertették. A férfi az első kihallgatása alkalmával elismerte, hogy ott voltak aznap a főbérlőnél, de állította, ő és a párja már korábban eljött a gyerekkel. Egy másik alkalommal viszont már azt vallotta, a házban tartózkodó testvére volt az elkövető.

A történteket a vádirathoz hasonló módon írta le, de tettesként a testvérét nevezte meg. Önmagát úgy állította be, hogy csitította a vitatkozó feleket, s mentőt akart hívni. A nő szintén többféle vallomást tett a nyomozás során, de végül ugyanazt vallotta, mint párja. Mind a ketten azt állították, hogy semmilyen okuk nem volt arra, hogy bántsák a főbérlőjüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik