Belföld

Kiraboltak, majd megpróbáltak szexre kényszeríteni egy férfit

police.hu
police.hu

Rablás súlyosabban minősülő esete és könnyű testi sértés miatt emelt vádat az Ajkai Járási Ügyészség azzal a két 18 éves fiatallal szemben, akik tavaly októberben kiraboltak egy férfit éjszaka Ajkán. Egyiküknek szexuális kényszerítés miatt is kell felelnie.

Az elkövetők este 11 óra után távoztak egy helyi kocsmából, amikor felfigyeltek az ittas férfire. Egyikük cigarettát kért a náluk jóval idősebb, 60-as éveiben járó férfitól, aki közölte, hogy nem dohányzik, egyszersmind megkérdezte a fiataloktól, hogy merre találja a buszpályaudvart.

A fiatalok ezután a belváros felé mentek, amikor az autóbuszállomásnál újra meglátták az idősebb férfit. Ekkor az egyik elkövető felvetette, hogy a férfinak biztos van pénze, vegyék elő tőle, amelybe társa bele is egyezett. Követték a férfit, majd a buszpályaudvar előtti parkban utolérték, ahol egy sötét, bokros résznél rátámadtak, egyikük ököllel fejen ütötte, melytől a férfi a földre került, ahol megrugdosták.

A megvert férfinak végül sikerült felállnia, és futva próbált menekülni, ám a fiatalok utolérték, és ismét bántalmazni kezdték, melynek következtében a férfi megint elesett. A két fiatal ezek után is ütötte és szidalmazta a férfit, majd egyikük szexuális cselekmény eltűrésére akarta kényszeríteni, de miután a férfi ellenállt, felhagyott a szándékával. Társa végül átkutatta a földön fekvő áldozat zsebeit, és az ott talált 500 forintját elvette.

Az ajkai rendőrök röviddel a bűncselekmény elkövetése után elfogták a fiatalokat. A bántalmazott férfi nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az ügyészség a szexuális kényszerítéssel is vádolt férfira 9, míg társára 8 év fegyházat kért beismerés esetére.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik