MTI/Illyés Tibor
Belföld koronavírus

OGYÉI főigazgató: Megbízható az orosz vakcina

Az orosz vakcina megbízható és biztonságos, egy kisebb adaggal már akár a jövő héten meg tudja kezdeni vele Magyarország az oltást – erről az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója beszélt az M1 aktuális csatornán szombat reggel.

Szentiványi Mátyás elmondta: a brit orvosi szaklap, a Lancet által is biztonságosnak és mintegy 92 százalékos hatékonyságúnak tartott oltóanyaggal kapcsolatban a magyar hatóságok a szer biztonságosságát, hatékonyságát és minőségét vizsgálják. Hozzátette: a mellékhatásai kezelhetők, nem okoznak nagyobb problémát.

Ismertette: minden magára valamit is adó fejlesztő igyekszik rangos lapban publikálni az eredményeit, a Lancet is ennek számít. A brit orvosi szaklapban publikált eredmények pedig azt igazolják, hogy a vakcinában meg lehet bízni.

A főigazgató hangsúlyozta: a Szputnyik V vakcina ugyanolyan hatékonyságú, mint a nyugati vakcinák, a Pfizeré vagy a Modernáé. Hozzátette: a vakcina 60 év felett is biztonságos, ebben a korosztályban is 92 százalékos hatékonyságot mutatott és 85 éves volt a legidősebb, akit oltottak vele.

Bár rövidtávú ismereteink vannak minden vakcináról, az bizonyos, hogy kialakít egy immunitást, de jó okunk van bízni abban is, hogy a vírus továbbadását is megakadályozza – fogalmazott Szentiványi Mátyás, aki szerint nagyobb biztonságot nyújt a vakcina, mint az, ha valaki átesik a fertőzésen.

Az oltóanyag európai engedélyezésével kapcsolatban azt hangsúlyozta: az Európai Unió is két-három hónapot ad magának egy oltóanyag engedélyezésére, ez nyár elejére történhet meg. Hozzátette: ez nem befolyásolja a magyar oltásokat, Magyarországon már megvan az engedély és megkezdődhetnek az oltások akár már a jövő héten is.

Beszélt arról is, hogy Szerbiában már használják az oltóanyagot és jók a tapasztalataik, a szernek kevés mellékhatását tapasztalták.

A főigazgató szerint az, hogy Magyarország le tudott kötni egy nagyobb kontingenst a Szputnyik V-ből, fokozott biztonságot jelenthet a magyar emberek számára.

Arra reagálva, hogy Angela Merkel német kancellár is sürgette az orosz vakcina európai engedélyezését, a főigazgató azt mondta: minden felelős politikus úgy gondolkodik ma, hogy minél többféle vakcina áll a rendelkezésére, annál nagyobb biztonságban érezheti országát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.