Belföld

Tagadja Portik embere, hogy ő lőtte fejbe 22 évvel ezelőtt Gyüre Józsefet

police.hu
police.hu

Tagadja a bűnösségét az az előre kitervelten elkövetett emberöléssel gyanúsított K. Gábor, akit a 22 évvel ezelőtti XI. kerületi Karinthy Frigyes úton elkövetett leszámolás miatt vettek őrizetbe pár nappal ezelőtt. Értesüléseink szerint Portik Tamás volt az az 1990-es években ismert vállalkozó, aki annak idején megbízta K. Gábort azzal, hogy tegye el láb alól Gyüre Józsefet.

A gyanúsítás szerint az akkor még mindössze 31 éves K. Gábor 1999 április 25-én este elment Gyüre otthonába, majd fejbe lőtte a férfit a nála lévő fegyverrel. Gyüre olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

Megtudtuk, hogy a brutális leszámolással gyanúsított K. Gábor tagadta a bűnösségét a kihallgatása során. Azt bevallotta, hogy ismerte Portikot és az áldozatot, de azt mondta, hogy semmilyen üzleti kapcsolatban nem állt a hírhedt vállalkozóval, nem dolgozott neki, és nem is ölt meg senkit.

Kapcsolódó
Elfogták a 22 évvel ezelőtt fejbe lőtt Gyüre József gyilkosát – videók
Portik egykori cinkostársát, K. Gábort gyanúsítják a leszámolással.

A Fővárosi Főügyészség a terhelt jelenlétének biztosítása, valamint a bizonyítás megnehezítésének, meghiúsításának megakadályozása érdekében indítványozta K. Gábor letartóztatását. A leszámolással gyanúsított férfi okiratokkal igazolta a bíróságon, hogy bejelentett lakóhellyel, adózott jövedelemmel, vagyonnal, valamint családi kötődésekkel is rendelkezik.

Az ügyben eljáró nyomozási bíró azonban a rendezett személyi és egzisztenciális körülményei ellenére is úgy ítélte meg, hogy fennáll a veszélye annak, hogy megszökne, elrejtőzne, illetve elérhetetlenné válna esetleg az eljárás során, netán megpróbálná azt meghiúsítani.

A bíróság szerint erre enged következtetni a terhére rótt bűncselekmény jellege, elkövetésének módja és a kilátásba helyezett törvényi szankció súlyossága, valamint az is, hogy az eltelt idő fényében alappal bízhatott abban, hogy megússza a felelősségre vonást. A bíróság mindezekre való tekintettel elrendelte K. Gábor letartóztatását. A végzés nem végleges, mert a gyanúsított és védője is fellebbezett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik