Belföld

Magából kikelve verte a barátnőjét egy férfi Siófokon

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Garázdaság és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Siófoki Járási Ügyészség azzal a 34 éves férfival szemben, aki dühében volt barátnője siófoki lakásának közelében leengedte a nő kocsijának a kerekeiből a levegőt, majd amikor ő számon kérte a cselekményt, durván bántalmazta a parkolóban.

A férfi 2019 novemberétől állt szoros érzelmi kötelékben a nővel, azonban a nő többszöri próbálkozás után végül csak tavaly júliusban tudott szabadulni a kapcsolatból, mert tartott a férfi reakciójától.

A nő félelme nem volt alaptalan, a szakítást követő 2 nap múlva a férfi a nő lakásához ment, de miután a csengő percekig tartó nyomását követően sem engedte be, ezért a nő parkolóban álló kocsijához indult.

A férfi cselekményét a lakás erkélyéről figyelte a nő, s mivel arra gyanakodott, hogy az abroncsokból kieresztette a levegőt, videóra vette a történteket, és egy ismerősével lement a járműhöz a férfi távozása után.

A férfi azonban nem távolodott el messzire, hanem a kocsinál álló nőhöz lépett és hangosan szidalmazni kezdte. A nő elkeseredésében arcon csapta a férfit, amitől az  még inkább indulatba jött. A feldühödött férfi ekkor volt barátnőjét hanyatt lökte, a földre került nőt többször ököllel és tenyérrel is megütötte arcán, majd a nő védekezésből felemelt térdébe is kétszer erősen belerúgott.

A segítségért kiabáló, nyolc napon belüli sérüléseket szenvedett nő bántalmazásának az vetett véget, hogy egy autós látva mi történik, kiszállt kocsijából és feléjük tartott, mire az elkövető gyorsan távozott a helyszínről. Az ügyészség pénzbüntetést kért a férfire.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik