Belföld

Vádat emeltek Donáth László ellen

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI

Pénteken vádat emelt az ügyészség Donáth Lászlóval szemben, akit 2019-ben emberi méltóságot sértő szeméremsértéssel és aljas indokból elkövetett könnyű testi sértéssel gyanúsítottak meg, írja a Magyar Nemzet.

Az egykori MSZP-s parlamenti képviselő, evangélikus lelkész ellen pénteken a budapesti II. és III. kerületi ügyészség aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntette és folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétsége miatt emelt vádat.

Az ügyészség szerint feljelentés, orvosi iratok, tanúvallomások és igazságügyi pszichológusszakértői vélemény bizonyítja a cselekményeket. Indítványozták továbbá, hogy a bíróság – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben szabjon ki végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést a vádlottal szemben

Az ügy részleteiről ebben a cikkünkben írtunk bővebben. Donáth László korábban azt nyilatkozta, hogy egyértelműen politikai lejárató kampány zajlik, amelynek célpontja nem ő, hanem lánya, Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik