Belföld

Ki akarta végezni az exe új családját egy bosszúéhes férfi a szabadulása után

Emberölés előkészülete miatt emelt vádat a Veszprém Megyei Főügyészség egy 47 éves pápai férfival szemben, aki ki akarta végezni a volt élettársát, és annak új párját és közös gyermekét a börtönből való szabadulása után.

A többszörösen büntetett előéletű elkövető a kapcsolatuk ideje alatt is bántalmazta az élettársát, aki azonban emiatt nem tett feljelentést. Miután a férfit 2015 nyarán letartóztatták, majd szabadságvesztésre ítélték, a nő közölte vele, hogy nem várja meg. Az asszony végül két évig mégis tartotta vele a kapcsolatot, és szakítása csak 2017-ben vált véglegessé, amikor élettársi viszonyt létesített egy másik férfival.

A férfi nem tudta elfogadni a szakítást, és sértettségében előbb telefonon, majd miután a nő a telefonszámát megszüntette, levélben és a szabaduló ismerősein keresztül kezdte fenyegetni a nőt és annak új élettársát, még a házuk felgyújtását is kilátásba helyezte. Bosszúvágya odáig fajult, hogy három évvel ezelőtt már börtönben elhatározta, hogy leszámol velük, majd amikor a párnak 2019-ben gyermeke született, az ő megölését is tervbe vette.

A férfi végül tavaly júniusban szabadult. Amikor megtudta, hogy a sértettek autóbusszal járnak be Pápára, többször várt rájuk a helyi pályaudvaron, hogy megölje őket. Volt élettársa azonban a férfitól tartva mindent megtett annak érdekében, hogy elkerülje a találkozásukat, alig mert otthonról kimozdulni, amikor pedig mégis utaznia kellett, nem a pályaudvaron, hanem egy korábbi megállóban szállt le.

Az elkövető tavaly augusztus 11-én kést vett magához, és tudva, hogy a sértetteknek Veszprémbe kellett utazniuk, ismét a pályaudvaron várakozott, hogy végezzen velük. Szándékától még ismerősei sem tudták eltántorítani, akikkel a pályaudvaron találkozott, s akiknek beszámolt a tervéről . A sértettek azonban a vártnál későbbi járattal érkeztek, s ekkor sem a pályaudvaron szálltak le, így a találkozásukra nem került sor.

Azt követően, hogy a nő volt élettársa tervéről tudomást szerzett, feljelentést tett, a nyomozó hatóság pedig őrizetbe vette a férfit, majd a bíróság elrendelte a letartóztatását.  A főügyészség letöltendőt kért a férfire.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik