Belföld

Kutyája segítségével találták meg a felakasztott férfit, letartóztatásban marad az elkövető

police.hu
police.hu

Továbbra is börtönben maradhat az az emberölési kísérlettel vádolt 40 éves kiskunhalasi férfi, aki bosszúból felakasztotta a gyerekkori barátját egy tanyán négy és fél évvel ezelőtt. A Szegedi Fellebbviteli főügyészség ugyanis arra tett indítványt, hogy a táblabíróság szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt tartsa fenn a férfi letartóztatását.

A férfi a szülei ellen elkövetett lopás miatt akarta megleckéztetni a barátját. Az egyik éjjel besurrant a tanyája udvarára és egy vasállványra felkötözött egy elektromos vezetéket, amit csúszóhurokkal látott el. Ezután elbújt, és megvárta amíg a férfi kijön a házból. Ekkor egy kemény tárggyal leütötte, amitől az elvesztette az eszméletét. Ezt követően a vasoszlophoz vonszolta majd felakasztotta úgy, hogy áldozatának lábai leértek a talajra. Ezzel azt a látszatot akarta kelteni, hogy a férfi öngyilkos lett.

Miután úgy vélte, hogy áldozata életét vesztette, elhagyta a helyszínt. A felakasztott férfi életét az mentette meg, hogy az élettársa a kutyájuk segítségével megtalálta, és azonnal értesítette a mentősöket, akik újraélesztették. A vasoszlopra akasztott férfi hangszálbénulással járó és agyi oxigénhiányos károsodást szenvedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik