Belföld

Az MTI nem hozta le Ujhelyi javaslatait az újranyitásról, Kovács Zoltánt viszont gyorsan meginterjúvolták

Nem hozta le Ujhelyi Istvánnak, az MSZP brüsszeli képviselőjének a szolgáltatói szektor újranyitásával foglalkozó javaslatait a Magyar Távirati Iroda. Az Európai Parlament közlekedési és turisztikai szakbizottságának alelnöki posztját betöltő magyar politikus először hétfőn tartott meghirdetett sajtótájékoztatót, amelyre az MTI is meghívták, majd az esemény után beküldték az elhangzottak leiratát is.

Mivel a távirati iroda egy sort sem közölt az anyagból, az ellenzéki politikus kedden egy rövidebb közleményt küldött el az MTI-nek, és kérte, hogy a téma fontosságára való tekintettel dolgozzák fel.

Ujhelyi ebben arra szólította fel a kormányt, hogy gondolja újra a korlátozások mértékét. A politikus a brüsszeli szakbizottsági tapasztalatai alapján úgy véli, hogy a mozik, színházak, cirkuszok, tánc- és zeneművészeti előadások újranyithatóak lennének, amennyiben az üzemeltetők vállalják a szigorú előírások betartását (például megadott sortávolság üresen hagyása, folyamatos maszkviselés és fertőtlenítés), valamint a normálistól emiatt eltérő, csökkentett bevételt. A politikus szerint a vadasparkok, állatkertek és egyéb szabadtéri látványosságok zárva tartása ma már szinte érthetetlen, hiszen néhány korlátozás mellett ezek bizonyosan újra látogathatóak lehetnének, hasonlóan a múzeumokhoz, levéltárakhoz, könyvtárakhoz.

A politikus szerint megfelelő egyeztetést követően hasonló enyhítések lehetségesek lennének az éttermi szolgáltatások esetében is, hiszen vannak olyan, a túlélésük határán lévő egységek, amelyek vállalni tudják és akarják az ésszerű korlátozásokat, például az asztalok számának radikális lecsökkentését, vagy épp a teraszokra korlátozott használatot.

Az állami hírügynökség hírfolyamában az összefoglaló sem kapott helyet, viszont megkeresték Kovács Zoltánt, hogy ő beszéljen a lehetséges nyitásról. A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár – lényegében Ujhelyi nem közölt javaslataira is reagálva – elmondta, hogy „kormány is szeretné, ha a vendéglátóhelyek mielőbb újranyithatnának, de minden a vakcinán múlik, vagyis attól függ a nyitás időpontja és üteme, hogy az ország milyen gyorsan tud vakcinához jutni”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik