Belföld

Hónapokon át fajtalankodott a hároméves nevelt kislányával egy székesfehérvári férfi

Rendszeresen fajtalankodott a hároméves nevelt kislányával egy férfi a székesfehérvári otthonában. Jászberényiné Király Teodóra, a Fejér Megyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt közölte, hogy a többszörösen minősülő szexuális erőszakkal gyanúsított férfi tagadta a bűnösségét, és panasszal élt a gyanúsítás ellen.

A tavaly nyártól novemberig tartó szexuális bántalmazásra a gyermekjóléti központ feljelentése után derült fény, miután több ízben is orvosi látlelettel dokumentált sérülések voltak a kislányon. A gyámhivatal kiemelte a gyereket a családból, és nevelőszülőnél helyezte el ideiglenesen.

A gyomorforgató bűncselekmény 5 évtől 20 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, ezért alaposan tartani lehet attól, hogy a gyanúsított elrejtőzne, megszökne, vagy a szabadlábra kerülése esetén az élettársának a befolyásolásával veszélyeztetné az eredményes büntetőeljárást. Mindezekre való tekintettel az ügyészség letartóztatást indítványozott a férfival szemben.

A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája egyetértett az ügyészi indítvánnyal, és elrendelte az élettársa kiskorú gyermekével szexuális cselekményeket végző férfi letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik