Belföld

Gulyás: Plasztikkártyával igazolhatják majd magukat a védettséget szerzők

Magyarországon egy plasztikkártyával igazolhatják majd a védettség tényét azok, akik a betegségen átestek vagy már beoltatták magukat

– mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője a csütörtöki kormányinfón. Számukra a kijárási tilalomnak nincs ésszerű oka, így várható, hogy lesznek különbségek a védettséggel még nem rendelkezők jogosítványihoz képest, de erről a kormány még nem döntött. Az úgynevezett oltási útlevélről egyelőre nem tudni, hogy lesz-e, a magyar igazolás viszont már februárban megjelenhet.

Gulyás azt is elmondta, hogy lesz választási lehetőség a vakcinák között.

Ha valaki az oltási tervben sorra kerül, az oltóhelyen meg fogják kérdezni tőle, hogy milyen vakcinával kívánja beoltatni magát. Amennyiben éppen nem azt a vakcinát használják, amelyikben ő bízik, és a kívánt vakcina nem áll rendelkezésre, akkor később értesítik, amikor új szállítmány érkezik a favorizált fajtából.

A miniszter szerint Magyarországon javulnak a koronavírus-adatok. A jelenlegi intézkedéseket a jövő heti kormányülésen vizsgálja felül, de „ameddig nem csökkennek a számok, vagy nem kezdődik el a tömeges oltás, addig a jelenlegi számok alapján nincs lehetőség lazításra”.

A tömeges oltásról elmondta, az EU által biztosított vakcinamennyiség biztosan kevés az elkezdéshez. Mint mondta, ezért tárgyalnak Kínával és Oroszországgal is, de csak olyat vakcinát kíván beszerezni a kormány, amivel már több millió embert beoltottak, és a hatóságok engedélyeivel is rendelkezik. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a napokban ismét Moszkvába utazik, ahol többek között a Szputnyik vakcina ügye lesz napirenden.

A miniszter azt állította, hogy a kormány nem akar nyomást gyakorolni semmilyen hatóságra, de a vakcinák engedélyezési folyamatát fel kell gyorsítani. Emberéletekről van szó, nem a kormány akar sietni, kapkodni, hanem az a feladata, hogy mináél több emberéletet megmentsen – mondta Gulyás az AstraZeneca oltás példáját felhozva. Az oxfordi vakcinával ugyanis több tízezer embert oltottak be Nagy-Britanniában, ám a szer a uniós engedélyt még nem kapta meg.

Gulyás egy újságírói kérdésre közölte, hogy a kormány tagjait még nem oltották be. Vannak ugyan nemzetközi példák, ahol az oltási sorrend alapján az állami vezetők hamarabb hozzájutnak a vakcinához. Ahol az oltási kedv alacsony, ott ez a megoldás megfontolható, de mint mondta, Magyarországon ehhez jogszabályt kellene módosítani, mert az oltási rend a kormánytagokra is kötelező.

Az egyetemek a jelenlegi vírushelyzet miatt még biztosan távoktatással kezdik meg a félévet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.