police.hu
Belföld

Őrizetbe vettek egy siklósnagyfalui képviselőt, sikkasztással gyanúsítják a párjával

Őrizetbe vették a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az egyik siklósnagyfalui önkormányzati képviselőt a párjával együtt. A nyomozók a „Mecsek” Közterületi Támogató Alosztály munkatársainak segítségével tegnap kora reggel fogták el őket.

A rendőrök megállapították, hogy a 49 éves siklósnagyfalui férfi az önkormányzat képviselő-testületének tagjaként közel 15 millió forinttal károsította meg a helyi önkormányzatot, illetve annak egy szövetkezetét a szintén hivatalban dolgozó 32 éves párjával együtt. A pár sajátjaként rendelkezett a pénzzel, mindent elköltöttek.

police.hu

A nyomozók a lakásukon, valamint az önkormányzat épületében is kutatást tartottak, amely során zömében iratokat, továbbá vagyonbiztosítás keretében járműveket, ékszereket és ingatlanokat foglaltak le. Azt is vizsgálják, hogy esetleg régebb óta dézsmálták-e a falu pénzét, mert úgy a kárérték a jelenleginek akár a sokszorosa is lehet.

A rendőrök a férfit és a nőt előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki őket, amely során mindketten beismerték tettüket. A férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.