Belföld

Négy év három hónap börtönt kapott a fiúdiákjaival szexuális kapcsolatot létesítő budapesti földrajztanár

Négy év három hónap börtönre, és öt év közügyektől eltiltásra ítélte a Fővárosi Törvényszék azt a budapesti földrajztanárt, aki több kiskorú fiúval is szexuális kapcsolatot létesített.

Sz. Szilvesztert a másodfokú bíróság eltiltotta minden olyan tevékenységtől is, amely 18 év alatti gyerekek felügyeletével, illetve nevelésével, gyógykezelésével kapcsolatos. A bíróság egy bűncselekmény vonatkozásában hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és ezzel kapcsolatban az eljárást megszüntette.

A férfi igazgatóhelyettesként dolgozott az egyik fővárosi gimnáziumban. A hivatásából eredő tekintélyét felhasználva arra törekedett, hogy a kiskorú fiúkkal szexuális kapcsolatot létesítsen. Ennek érdekében pedig hosszabb időn keresztül szexuális tartalmú üzeneteket küldött nekik. Az egyik fiú a vallomásában azt állította, hogy a férfi behívta az igazgatóhelyettesi szobába, és arra kérte, hadd elégíthesse ki orálisan. Ő azonban visszautasította ezt.

A diák állítása szerint a tanár később egy tanulmányúton is zaklatta. Fogdosta a combját, és meg akarta fogni a nemi szervét. A srácnak elege lett a zaklatásokból. Elmondása szerint nem látott más kiutat, ezért belement abba, hogy orálisan kielégítse a tanár, azzal a feltétellel, hogy utána békén hagyja. Ebbe belement a tanár, de a srác szerint később ennek ellenére is újra közeledni kezdett felé.

Kapcsolódó
Escortszolgáltatást is igénybe vett a fiúdiákjai szexuális zaklatásával vádolt budapesti tanár
Újabb információk derültek ki annak a budapesti földrajztanárnak a perén, akit azzal vádolnak, hogy érzelmi zsarolás után szexuális kapcsolatot létesített  fiúdiákjaival. 

A tanár azonban mindvégig tagadta, hogy kielégítette volna szájjal a fiút. Ezzel kapcsolatos korábbi érdeklődésünkre azt mondta, hazugság az egész és az egyik diákjával sem volt szexuális kapcsolata. Egy másik futballakadémián tanuló diák ellenben azt állította, hogy a pedagógus poénos köntösbe öltöztetett üzenetekkel közeledett felé, ám később kitöröltette vele a telefonjában tárolt üzeneteket.

A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet annyiban változtatta meg, hogy az egyik fiú sérelmére – annak nagykorúsága után – folytatólagosan elkövetett szexuális kényszerítés vonatkozásában hatályon kívül helyezte és emiatt a tanárral szemben indult eljárást megszüntette. Az ítélet nem jogerős, mert a volt pedagógus és védője az egyik cselekmény miatti megszüntető rendelkezésre figyelemmel enyhítésért fellebbeztek, így az eljárás harmadfokon a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.