ugyeszseg.hu
Belföld

Két év fegyházat kapott a beteghez érkező mentősöket lenyúló férfi

Két év fegyházra, és három év közügyektől eltiltásra ítélte a Siófoki Járásbíróság azt a férfit, aki a járványhelyzet első időszakában a szomszédjához érkező mentőautóból lopott. A férfi nem bocsátható szabadon feltételesen.

A férfi tavaly márciusban szabadult a börtönből az előző büntetéséből, majd a rokonai siófoki házába költözött. Egy hónappal később azonban már újabb bűncselekményt követett el. Azt használta ki, hogy sokan összegyűltek az utcában, amikor kiérkezett a mentőautó szomszéd házban lakó beteghez.

Kinyitotta a jármű ajtaját, majd ellopta az Országos Mentőszolgálat tulajdonát képező táblagépet, továbbá a mentőtechnikus övtáskáját, a benne lévő 14 ezer forintjával, bankkártyával és igazolványokkal együtt. A táblagépet a rendőrök később a szomszéd utcában található szemétlerakónál találták meg.

A siófoki nyomozók rövid időn belül azonosították és őrizetbe vették az elkövetőt, aki a bűncselekmények elkövetését ekkor még beismerte, ezért az ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé a férfit. A férfi azonban a bíróság előtt már tagadta a bűncselekmények elkövetését, így az eredménytelen bírósági eljárás után a Siófoki Járási Ügyészség indítványára a bíróság elrendelte a letartóztatását.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője azonban felmentésért fellebbezett. A bíróság fenntartotta az elkövető letartóztatását.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.