Belföld

Aszfaltfestés miatt rabosították A Város Mindenkié aktivistáit

Róka László / MTVA / Bizományosi
Róka László / MTVA / Bizományosi
A három aktivista a nyilvános illemhelyek éjjel-nappali üzemeltetése mellett kampányolt.

Rabosították A Város Mindenkié Csoport (AVM) aktivistáit – közölte a civil szervezet kedden. A közlemény szerint az AVM arra akarta felhívni a figyelmet, hogy a Fővárosi Önkormányzat biztosítsa legalább 150 ingyenes, akadálymentes, éjjel-nappal nyitvatartó nyilvános illemhely üzemeltetését Budapesten.

Miután ennek érdekében javaslatcsomagot készítettek, petíciót indítottak és mégsem történt semmi, 2020 novemberében a politikai a politikai véleménynyilvánításhoz fűződő jogukat gyakorolva – a szélesebb nyilvánosság figyelmének felhívása céljából – fölfestettek néhány feliratot a járdák aszfaltjára a Városház utcában és a Ferenciek terén. Sablonokat és akril alapú festéket használtak, a rövid szövegek semmilyen sértő üzenetet nem tartalmaztak („Közvécéket Budapestre”; „Toalett – hova lett?”; „Közvécé – közügy”).

Az aktivistákat azonban feljelentette egy járókelő, a rendőrség pedig két járőrautóval megjelent a helyszínen. A rendőrök az az aszfalt állagsérülésének felmérésére szakértői csoportot hívtak ki, amely a kárt 205 ezer forintban állapította meg. Az AVM tetten ért tagjait – a fentiekben leírt bűncselekmény vádlottjaiként – 2021. január 5-én az V. kerületi Rendőrkapitányságon rabosították.

A Város Mindenkié nem ismeri el a bűnösséget, teljességgel megalapozatlannak tartja a vádat, értelmezhetetlennek tekinti az aszfalt 205 ezer forintos értékcsökkenésére vonatkozó szakértői becslést, és felháborítónak véli, hogy ugyan a nyilvános illemhelyek emberi méltóságot sértő hiányának orvoslása ügyében hosszú évek alatt sem történt semmi, azokat az aktivistákat azonban példás gyorsasággal sikerült meghurcolni, felhívták a figyelmet a problémára – írják közleményükben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik