Belföld

Szentendrei polgármester: A kormányhivatal feladata ellenőrizni a temetőket

A halottasház ügyben lefolytatott vizsgálatról és annak eredményéről sem kapott tájékoztatást a szentendrei önkormányzat a kormányhivataltól – írja a városi portál, amely közzétette Fülöp Zsolt polgármester közleményét.

Pénteken számoltunk be arról, hogy kegyeletsértő állapotok uralkodtak a szentendrei köztemetőben, a halottasházban a Hadházy Ákos független képviselő által közzétett videó alapján egymásra pakolt nyitott koporsókban tárolták az elhunytakat. A felvételeket látta a polgármester is, aki ezt követően helyszíni bejárásról döntött, majd az ott tapasztalt hiányosságok nyomán soron kívüli intézkedési tervet kért a temetői szolgáltatást végző vállalkozótól, aki egyébként így nyilatkozott:

Hogy, mi az oka ennek? A világjárvány, a Covid. Ez csak azoknak megdöbbentő, akik nem ebben az iparágban dolgoznak.

A Pest Megyei Kormányhivatal vizsgálata több szabálytalanságot is talált a temetőben. Azt írták, utasították a fenntartót a jogszabálysértő körülmények megszüntetésére, ha pedig ennek nem tesz eleget a szentendrei önkormányzat, akkor bírságot kaphat.

A szentendrei önkormányzat szerint viszont a vizsgálatról hírt adó Magyar Nemzet csak azokat a hiányosságokat említette meg, amelyeket a polgármester által kezdeményezett helyszíni bejáráson foglaltak jegyzőkönyvbe az ellenőrzésre jogosult hatóság (a járási hivatal népegészségügyi osztálya) munkatársai. Azt is hangsúlyozzák, hogy a temetkezési szolgáltatásokat engedélyező hatóságnak kétévente ellenőriznie kell a szolgáltatást végző cégeket. Ezt a feladatot pedig a kormányhivatal járási hivatala látja el. Ehhez képest Fülöp szerint éppen a hatóság vezetője, Tarnai Richárd kormánymegbízott, korábbi KDNP-s képviselő kezdett politikai felhangoktól sem mentes nyilatkozatokat tenni, azt azonban nem árulta el, hogy milyen gyakran ellenőrizték a szentendrei temetőt az elmúlt időszakban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik