Belföld

Két év házasság után válik Koncz Zsófia fideszes képviselő

MTI/Vajda János
MTI/Vajda János

Koncz Zsófia fontos választást nyert meg tavaly októberben a Fidesznek, a kormánypárti jelölt kapta a legtöbb szavazatot a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. számú választókerületben tartott időközi országgyűlési választáson.

A Blikk keddi cikkében a politikus magánéletéről ír, a lap információi szerint kétévnyi házasság után elválik Koncz Zsófi és férje. A Blikk megjegyzi, a pár igazi álomesküvőt tartott 2018 áprilisában Szerencsen: napokra lefoglalták a szerencsi várat, hatalmas sátrat húztak fel, és ötszáz fős vendégsereget hívtak, a várost pedig öt hintóval járta körül a család.

Koncz Zsófia közleményben reagált a Blikk értesüléseire. Ebben azt írta, hogy

a házasság felbontásáról szóló döntésünket, hosszú utat bejárva, közösen, együttes akarattal hoztuk meg, minden kérdésben pedig vita nélkül állapodtunk meg. Az életünket – bár külön folytatjuk, mégis – egymást becsülve és továbbra is mindenben segítve kívánjuk mindezt tenni. Válásunk további részleteiről sem most, sem a későbbiekben nem kívánunk nyilatkozni, és arra szeretnénk kérni a sajtó munkatársait, hogy magánéletünk tiszteletben tartásával támogassanak bennünket. Köszönjük!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik