Belföld

Kifosztották az egyik siófoki hotel széfjeit, amiket nem tudtak kinyitni, elvitték

Nagyobb értékre elkövetett minősített lopás, csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Siófoki Járási Ügyészség két fiatal férfival szemben, akik előbb visszaéltek egy siófoki hotel munkáltatói igazolásaival, majd loptak is a szálláshelyről.

Az idősebb, 22 éves férfi egy siófoki hotelben dolgozott alkalmi munkavállalóként, amikor elhatározta, hogy a munkáltatója nevében kiállított valótlan tartalmú munkáltatói igazolásokkal áruhitelt igényel egy elektronikai üzletben. A férfi 2019 őszétől a valósnál magasabb jövedelmet és határozatlan idejű munkaviszonyt igazoló okiratokkal több mint 700 ezer forintos áruhitelhez jutott anélkül, hogy azt vissza akarta volna fizetni.

A férfi tavaly februárban ismerkedett meg a korábbi büntetéséből frissen szabadult 20 éves társával, akit rávett arra, hogy a hamis munkáltatói igazolásokkal ő is igényeljen áruhitelt, aki ebből kombihűtőt, tv-t és más elektronikai cikkeket vásárolt, melyeket ezután közösen értékesítettek.

Az idősebb férfinak időközben megszűnt a munkája a hotelben, azonban ismerte az épület kapunyitó kódját, valamint a recepción lévő széfet nyitó számsort, ezért rábírta a könnyen befolyásolható társát, hogy a kódok ismeretében surranjon be a hotelba és minél több értéket hozzon el onnan.

Magyarország Ügyészsége

Ennek megfelelően a férfi összesen három alkalommal fosztotta ki a hotel széfjeit februárban úgy, hogy azt a széfet, amelyiknek nem ismerte a kódját, egyszerűen elvitte magával, majd azt társával közösen egy félreeső helyen kinyitották. A két férfi  közel 1,5 millió forintnyi értéket zsákmányolt a lopásokkal. Az utolsó alkalomnál azonban a hotel alkalmazottai látták, ahogy a férfi egy gurulós kocsin távozni kézül egy újabb páncélszekrénnyel, ezért értesítették a rendőrséget.

Magyarország Ügyészsége

Az ügyészség a Siófoki Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a különös visszaesőnek minősülő fiatalabb férfival szemben 7 év, míg társával szemben 5 év börtön fokozatú szabadságvesztés kiszabására tett indítványt arra az esetre, ha már az előkészületi ülésen beismerik a tettüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik