Belföld

Végelszámolják a céget, amely havi egymilliót fizetett Borkai Zsolt fiának

Borkai Zsolt 2019-es jachtos orgiáját követően többek között az is kiderült, hogy a korábbi győri polgármester fia, Borkai Ádám havi egymillió forintot kap ügyvezetőként egy ingatlanokkal foglalkozó cégtől, az Akonia Ingatlanforgalmazó Kft.-től.

Az mfor.hu cikke szerint a vállalkozás tulajdonosa tavaly év végén úgy döntött, hogy végelszámolja a cégét.

A lap megemlíti, hogy a 2019-as beszámoló szerint a három évvel korábbihoz hasonlóan két éve is egymilliós fizetésben részesült az ügyvezető. Más foglalkoztatottja nem is volt a cégnek, de az is érdekes, hogy a luxemburgi bejegyzésű Akonia S.A. tulajdonában lévő vállalkozás a 2016 és 2019 közötti négy évben folyamatosan veszteséges volt, 14-15 milliós negatív eredményt produkáltak, 2019-ben -14,76 milliósat. A végelszámolást követően már nem fog havi fix fizetéshez jutni Borkai Ádám, akit a nyilvántartások a mai napig az Akonia ügyvezetőjeként tüntetnek fel.

Az mfor cikkéből az is kiderül, hogy a hajós bulin részt vett ikerlányok tavaly alapított csomagküldő szolgáltatása, a LiCseng Ital Kereskedelmi Kft. nem húzta sokáig, december elején itt is végelszámolási eljárást voltak kénytelenek indítani a tulajdonosok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik