Belföld

Az I. kerület ellenzéki polgármestere úgy döntött, továbbra is jár a bérlakás fideszes elődje szüleinek

MTI/Balogh Zoltán
MTI/Balogh Zoltán

Váradiné Naszályi Márta budavári polgármester meghosszabbította elődje, Nagy Gábor Tamás szüleinek bérleti jogát, így a volt fideszes polgármester rokonai még két évig élhetnek nettó 78 ezer forintos havi bérleti díjért egy 105 négyzetméteres önkormányzati bérlakásban – írja a hvg.hu.

A jelenlegi polgármester még ellenzékből élesen bírálta, hogy a korábbi kormánypárti kerületvezető pályáztatás nélkül, egy jogi kiskaput kihasználva juttatta családját lakáshoz egy műemléképületben, amit az I. kerület több mint 200 millió forintból újíttatott fel. Most Váradiné személyesen döntött a volt polgármester szüleinek maradására.

A cikk megjegyzi, hogy bár az ellenzéki polgármester aktívan használja az összes kommunikációs csatornát, online fogadóórát tart, közösségi oldalán magyarázza az egyes döntéseit, az előd családjának kedvező határozat még a kerületi ügyek legfanatikusabb követőinek is nehezen tűnhetett fel az önkormányzat honlapján: az egyik menüpontba sűrített 196 „veszélyhelyzeti döntés” közül a 192.-ként találta meg a lap a „Pala utca 8. földszint 1. hosszabbítás”-nak nevezett döntést.

A polgármester szerint nem volt más választásuk, ám érdekes, hogy a hvg.hu információi szerint a határozat a bizottsági véleményezésen is simán átment. Ugyanis bár a veszélyhelyzet miatt Váradiné egymaga dönthetett, de a vonatkozó kerületi rendelkezés alapján a döntés tervezetét megküldte az illetékes bizottságnak, amelynek tagjai 72 órán belül véleményt mondhattak róla. Ebben az esetben nemcsak a Tulajdonosi Bizottság fideszes tagjai nem firtatták a párttársuk családtagjainak kedvező határozatot, de az ellenzéki tagoknak sem volt ellenvetésük.

Nem mellékes, hogy Nagy Gábor Tamás szintén önkormányzati lakásban lakik, 2023 nyaráig nincs is miért aggódnia, legutóbb ugyanis épp eddig hosszabbították meg a bérleti jogát.

Kapcsolódó
Hátradőlhet a fideszes polgármester: még 5 évig lakhat az önkormányzat lakásában
Nagy Gábor Tamás „piaci áron” bérel ingatlan alig több mint ezer forintos négyzetméter áron a Várnegyedben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik