Belföld

Összetörte a lopott kocsit a rendőrök elől menekülő hústolvaj – videóval

Többrendbeli lopás miatt vádat emelt a Kiskunhalasi Járási Ügyészség egy többszörös, különös visszaeső sorozattolvaj ellen, aki számos betörés mellett egy út szélén parkoló, nyitott autót is elkötött, majd amikor a rendőrök üldözőbe vették, lesodródott az útról és balesetet szenvedett. Az egyik betöréses lopás során elkísérte a szintén különös visszaesőnek számító testvére is.

A korábban már 19 alkalommal elítélt bácsalmási férfi tavaly nyáron munkahellyel, jövedelemmel nem rendelkezett, és lopásokból tartotta fenn magát. Alig egy hónap leforgása alatt öt helyről is lopott Kiskunmajsán. Első áldozata udvarára a kerítésen átmászva jutott be, majd a lakóház bejárati ajtaját befeszítette és a fagyasztóból több mint 90 kg kolbászt, hurkát, sertéscombot és –csontot lopott el 170 ezer forint értékben. A lopott húst a tolvaj a családjával együtt elfogyasztotta, így a tulaj kára nem térült meg.

A következő helyszínen a bátyjával együtt feszítették be a nyárikonyha ajtaját és 230 ezer forint értékben grillezőt, láncfűrészt, gyepszellőztetőt és kerékpárt vittek el. A lopott holmin gyorsan túladtak, ennek ellenére egy részük a nyomozás során előkerült, a kiskunhalasi rendőrök lefoglalták és a tulajdonosa visszakapta. A férfi több nyitott melléképületből is lopott szerszámokat, illetve kerékpárokat.

Tavaly augusztus 22-én éjjel Kiskunhalason egy út szélén parkoló, nyitva hagyott autóba beült és elhajtott. Mohács külterületén autózott, amikor az őt üldöző rendőrök elől menekülve lesodródott az útról és balesetet szenvedett.

Az ügyészség a többszörös, különös visszaesőnek számító férfit többrendbeli üzletszerűen elkövetett lopással és jármű önkényes elvételének bűntettével vádolja, ezért vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza azzal, hogy feltételes kedvezménnyel sem szabadulhat. A szintén különös visszaeső testvérének egy lopás miatt kell felelnie, emiatt az ügyészség a férfi elzárását indítványozza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik