Belföld

Letartóztatták az élettársa lányával végző 86 éves fóti férfit

police.hu
police.hu

Letartóztatta a bíróság azt az Sz. Istvánt, aki péntek délután megölte az élettársa lányát Fóton. Nisóczi József Levente, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy a 86 éves férfi részletes beismerő vallomást tett a kihallgatása során, a tettét pedig azzal indokolta, hogy egy anyagi jellegű vitában nem neki adott igazat a nő.

Sz. István a vallomásában elmondta, hogy már korábban is anyagi vitája volt a párja lányával. Ezért az élettársával közös fóti lakhelyükön magához vett a konyhából egy tizenöt centiméter pengehosszúságú kést, és azt a háta mögött tartva ismét számon kérte a korábbi vita kapcsán, majd egy „Dögölj meg!” kiáltás kíséretében nyakon szúrta.

A megszúrt 51 éves nő az utcára menekült a társasházból, majd összerogyott. A szóvivő elmondása szerint a férfi követte és a földön fekvő nőt és hátba szúrta, majd többször is a fejéhez vágott egy utcán talált tégladarabot és elhagyta a helyszínt. A megkéselt nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életét már a kiérkező orvosi ügyelet sem tudta megmenteni.

Az ügyben eljáró nyomozási bíró egyetértett az ügyészség indítványával, és elrendelte az idős férfi letartóztatását. A letartóztatás helyszínéül az Igazságügyi Elmegyógyító és Megfigyelő Intézetet jelölték ki. A végzést az ügyész, a gyanúsított és védője is tudomásul vette, így az végleges.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik