Belföld

Megtalálták a Karcagon megölt többgyermekes nő holttestét

Megtalálták annak a többgyerekes karcagi nőnek a holttestét, akit a volt élettársa ölt meg a szakításuk után. B. Attila korábban azt állította, hogy a Dunába dobta az asszony holttestét, de a nyomozók fényt derítettek az igazságra. A férfi elásta az áldozatát a lakóhelye közelében, a ruháit pedig szétszórta egy lajosmizsei kiserdőben.

B. Attila négy évig élt együtt korábban a gyermeke anyjával egy Lajosmizséhez közeli településen. A fiatalember ide is költözött vissza Karcagról a szakításukat követően. A férfi azt mondta az elfogása után, hogy december 22-én összevitatkozott a volt párjával, ez tettlegességig fajult, melynek következtében a fiatalasszony meghalt.

Police.hu

B. Attila először azt állította, hogy a holttestet a gépkocsijával a Dunához vitte, és ott a vízbe eresztette. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozóinak hatásos kihallgatástechnikai kérdéseire azonban  beismerte, hogy az áldozatát nem a folyóhoz vitte, hanem lakhelyének közelében elásta.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai még aznap megtalálták a holttestet. Az eljáró hatóság szakértők bevonásával vizsgálja a bűncselekmény körülményeit.

Frissítünk!

Tóvizi Ádám, a Szolnoki Törvényszék sajtótitkára lapunknak küldött közleményében azt közölte, hogy a Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírója szökés, elrejtőzés veszélye miatt elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végzést mindenki tudomásul vette, így az végleges.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik