Belföld

Mfor: Lázár kinézte a Szerencsejáték Zrt. részvényeit, Rogánnal csaphat össze

MTI Fotó: Balogh Zoltán
MTI Fotó: Balogh Zoltán

A volt miniszter, Lázár János mozgásba lendült: a Szerencsejáték Zrt. egy részével is növelné vagyonát az új agráregyetem alapítványa. Rogán Antal nem örül ennek – így kezdi cikkét az mfor.hu.

A történet ahhoz az alapítványhoz tartozik, amely a Szent István Egyetem mögött áll, és a hazai agráriumképzést lendítené fel reformokkal, integrációval. A kuratóriumba bekerült Csányi Sándor, OTP-vezér is, ami azért volt pikáns, mert ő korábban Lázárral többször összeszólalkozott – mostanra azonban úgy tűnik, szent a béke.

A mfor.hu arról ír, hogy Lázár János tervei közt az egyetemet működtető alapítvány közvagyonának gyarapítása áll. Ez pedig úgy történne, hogy Lázár szeretné megkapni a Szerencsejáték Zrt. részvénycsomagjának 49 százalékát.

A probléma itt kezdődik. Lévén a szerencsejáték „Rogán Antal és körének felségterülete – a cég igazgatóságának elnöke, Bíró Marcell pár éve még Rogán államtitkáraként dolgozott, de a felügyelőbizottságban is ül olyan személy, aki korábban Rogán munkatársa volt -, ezért e javaslatot nyugodtan tekinthetjük ringbe hívásnak. Tudomásunk szerint el is érte a várt hatást Lázár, mozgásba lendült a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán gépezete, hogy megakadályozza a céges csomag átadását az alapítványnak” – írja az mfor.hu. Azt is írja még a portál, hogy Lázár a közelmúltban arról győzködte a miniszterelnököt, hogy a 2019-es önkormányzati választások után a menekülőút a Fidesz számára a vidéken élők támogatásának megnyerése – s a nem hivatalos beszámolók szerint nem volt hatástalan Lázár érvelése.

Kiemelt kép: Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (b) és Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter az Országgyűlés plenáris ülésén 2017. október 9-én. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik