Belföld

Rovarcsípésre hivatkozik a szerencsi tömegszerencsétlenséget okozó sofőr

police.hu
police.hu

Lezárták a nyomozást a borsodi rendőrök annak a 42 éves monorierdei nőnek az ügyében, aki tömegszerencsétlenséget okozott másfél évvel ezelőtt a 37-es főútvonalon. A nő Szerencs és Miskolc között közlekedett az autójával és a két utasával, amikor hirtelen áttért a szemközti sávba, ahol frontálisan nekiütközött egy vele szemben közlekedő szlovák busznak, amiben gyerekek is utaztak.

A balesetben összesen tizennégyen sérültek meg. Az autó vezetője, illetve a másik járműben ülők közül két fiatalkorú és egy férfi súlyosan, míg további nyolc szlovák gyerek és a személyautóban ülő két utas könnyebb sérüléseket szenvedett A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozása miatt folytatott büntetőeljárást a nővel szemben.

Dobi Tamás, a megyei kapitányság sajtóreferense megkeresésünkre elmondta, hogy a nő beismerte a bűnösségét az eljárás során. Elmondása szerint lehajolt egy pillanatra, mert úgy érezte, hogy megcsípte a lábát valami. A borsodi rendőrök befejezték a nyomozást, és megküldték az iratokat az ügyészség felé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik