Marjai János / 24.hu
Belföld

Szájer József visszaadja diplomata-útlevelét

Megnyílik az út a belga ügyészség nyomozói előtt.

Szájer József úgy döntött, visszaküldi diplomata-útlevelét. Ezt a Blikk kérdésére közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium. Azt nem írták, mikor, de válaszuk alapján vélhetően a közeljövőben. Ez azért fontos, mert amíg diplomáciai mentességet élvez, addig nem indulhat ellene büntetőeljárás a kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt.

A volt fideszes képviselő miután lemondott mandátumáról eltűnt a nyilvánosság elől. Mostanra kiürítette irodáját, leadta a kulcsait, az igazolványát és a szavazókártyáját. Szájer József jogosultsága a diplomata-útlevélre képviselői megbízatása végével megszűnt.

A speciális útlevél egyet jelent a diplomáciai mentességgel, a nemzetközi jog alapján. Amíg azt a küldő állam fel nem oldja, az illető érinthetetlen – mondta az ügy kényessége miatt egy neve elhallgatását kérő nemzetközi jogász.

A belga ügyészség a nyomozás érdekeire hivatkozva nem adott további tájékoztatást a Szájer-ügyben, de a Blikk emlékeztet rá, a kábítószerrel való visszaélés miatt 3-5 év közötti szabadságvesztést, illetve bírságot róhat ki a belga bíróság.

Kapcsolódó
Nyilvánosságra került egy videó a brüsszeli orgia közbeni rajtaütésről
A Blikk által közölt felvétel azt mutatja, a rendőrség jelentős erőkkel vonult ki a helyszínre.

Közben a Népszava brüsszeli tudósítója azt írja, még tart a nyomozás a Szájer-ügyben. Hétfőn az ügyészség ennyit árult el, de ez is arra utal, hogy a kábítószer birtoklása miatt eddig is folyt háttérmunka. A lap szerint a büntetés a törvényszegés súlyosságától függ. A volt fideszes EP-képviselőt egy brüsszeli orgiáról távozóban fogták el november végén, hátizsákjában extasy tablettákkal. Szájer József tagadta, hogy drogot fogyasztott vagy birtokolt volna.

Kapcsolódó
Az Információs Hivatal szerint nem kellett tudniuk Szájer József brüsszeli szexpartijáról
A polgári hírszerzésért felelős államtitkár megerősítette, hogy a hivatalnak nem hatásköre átvilágítani egy EP-képviselőt.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.