Belföld

Százmillió forintos kárt okozott Magyarországon a földrengés

A decemberi 28-29-i horvátországi földrengések Magyarországon is okoztak anyagi károkat. Két nap alatt több száz bejelentés érkezett a biztosítókhoz, amelyek arra számítanak, hogy az elkövetkező napokban ezek száma még nőni fog, állapítja meg a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) a közleménye.

A hét eleji horvátországi rengések közül alapvetően a keddi, 6.5-ös erősségű földmozgás nyomán keletkeztek anyagi károk magyar területen is, elsősorban a Dunántúl déli részén. A biztosítókhoz szerda estig több mint ötszáz bejelentés érkezett főként Baranya, Somogy, Zala, Tolna megyéből, de kisebb mértékben Budapestről, Veszprém, Fejér megyéből is.

A károk összesített nagysága előreláthatólag meghaladja a százmillió forintot.

A jellemző bejelentések:

  • levált a vakolat,
  • repedések keletkeztek a fő- és melléképület falán, a födémen,
  • az ablaküveg megrepedt vagy betört,
  • súlyosabb esetekben megdőlt a kémény vagy éppen burkolatok repedtek meg.

Több társaság is jelezte, hogy az adatok nem véglegesek, további bejelentésekre számítanak. A biztosítók arra kérik ügyfeleiket, hogy amint szembesülnek az okozott károkkal, tegyék meg bejelentéseiket, személyesen, telefonon, vagy akár e-mailen is. (A szerződések is rögzítik, hogy az ügyfeleknek a károk észlelésétől a bejelentés megtételéig mennyi idő áll rendelkezésükre – jellemzően 3-5 nap.)

Az idei évben a veszélyhelyzet felgyorsította az informatikai fejlesztéseket, a digitalizációt a kárbejelentések területén, sőt már a kárrendezéssel kapcsolatban is van online megoldás. Minderről a honlapok részletesen tájékoztatják az érdeklődőket. Több társaság a távoli kárfelvétel választását javasolja az ügyfeleinek, amennyiben a feltételek adottak ehhez az aktuális kár esetében.

Van olyan biztosító, amelynél a telefonon bejelentett egyszerűbb esetek egy megajánlott összeg elfogadásával zárulhatnak. Egyesek már bevezették, másoknál előrehaladott állapotban tart a videós kárszemlézés, amellyel a korábbinál lényegesen gyorsabban, akár 20-30 perc alatt mérhetőek fel a károk. A személyes kárszemléig, amennyiben az mégis szükségessé válik, csak a legszükségesebb állagmegóvási munkálatokat végezzük el, és lehetőleg készítsünk mindenről fényképfelvételeket, akár okostelefonunk segítségével.

A mostani bejelentések nyomán kifizetendő kárösszegek egyébként nem számítanak kirívónak, egy-egy nagyobb nyári vihar ugyanis akár több milliárdos nagyságrendben is megterheli a biztosítói kasszákat. Mindenki, aki rendelkezik lakásbiztosítással, számíthat az okozott károk megtérítésére, mivel valamennyi lakossági vagyonbiztosítás alapját képezik a tűz- és elemi károk összefoglaló néven említhető kockázatok, úgy, mint a tűz, robbanás, villámcsapás, szélvihar, felhőszakadás, jégeső, árvíz, földrengés stb.

Az elemi károk kockázatait fedező alapbiztosítások már havi néhány ezer forintért elérhetőek. (Az MNB tavalyi statisztikája szerint a lakásbiztosítások átlagára évi 36 ezer forint.) A mintegy négymillió magyarországi lakóingatlannak jelenleg a 72-73 százaléka rendelkezik biztosítással. A MABISZ a honlapján alapos tájékoztatást nyújt a lakásbiztosítási ismeretekről, tudnivalókról, hasznos tanácsokkal szolgál a szerződések megkötéséhez.

Kapcsolódó
Döbbenetes felvétel arról, milyen lehetett átélni a horvát földrengést
A katasztrófavédelem embere épp az előző földrengésről nyilatkozott, amikor jött az újabb.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik