Belföld koronavírus

Karácsony Gergely: Budapesten fele akkora volt a járvány miatti halálozás, mint az ország egészében

Hiába titkolták, az európai statisztikai hivatal adataiból kiderült: Budapesten fele akkora volt a járvány miatti halálozás, mint az ország egészében, közölte Karácsony Gergely hétfőn a Facebook-oldalán.

A főpolgármester azt írta, alig tudni valamit például a halálozási adatok területi eloszlásáról, pedig ezeknek alapvető fontosságuk lenne a védekezésben.

A hivatalos honlap csak Budapest adatait közli külön, nyilván azért, mert a járvány első hullámban a fővárosban magas volt a halálozás és ezt a fővárosi vezetés nyakába lehetett varrni. Viszont most pont az ellenkezője van, a budapesti halálozási adatok sokkal jobbak az átlagosnál. A kormány persze erről hallgat

– fogalmazott.

A posztban megjegyezte, a magyar statisztikai hivatal nem közli a halálesetek területi eloszlását, az európai statisztikai hivatal azonban igen. És ezeket az adatokat megdöbbentőnek nevezte.

Vannak olyan megyék, amelyekben a járvány tetőzésekor csaknem kétszer annyian haltak meg, mint az előző évek azonos időszakában, míg máshol, például Budapesten, ennek a töredékét látjuk. Mi a magyarázata ezeknek a brutális földrajzi különbségeknek? És mi a magyarázata annak, hogy Budapesten a koronavírus halálozási adatok gyakorlatilag megegyeznek az előző évekhez képest tapasztalt többlethalálozásnak, vidéken azonban köszönőviszonyban sincs a két adat? Miért rejtegetik a területi adatokat? És az egyes kórházak adatait? És miért várják ezek után, hogy az emberek megbízzanak bennük?

– zárta a bejegyzést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik