Belföld

Megerőszakolta, majd foglyul ejtette a neten megismert nőt egy budapesti férfi az első találkozásuk során

„Gáz van itt vannak a rendőrök” –  írta ismerősének a budapesti férfi, mielőtt lecsaptak rá az erzsébetvárosi nyomozók. A férfi a közösségi médián keresztül ismerkedett meg egy 27 éves Heves megyei nővel az ősszel..

A nyomozás adatai szerint az üzenetváltások után a fővárosban találkoztak, ahol a férfi arra akarta rávenni, hogy egy szexuális szolgáltatásokat hirdető weboldalra regisztrálják. A nő erről hallani sem akart, de a férfi nem engedte ki a lakásból, azzal fenyegette, hogy megöli családját, majd megerőszakolta az áldozatát.

A nőnek később anyagi ellenszolgáltatásért kellett másokkal lefeküdnie, a pénzt pedig az elkövető elvette tőle. A férfi folyamatosan fenyegette, volt, hogy megverte és fojtogatta a sértettet, aki nélküle nem is mehetett sehova. A nő végül a családjától kért segítséget, akik december 21-én fordultak a rendőrséghez.

A VII. kerületi rendőrök egy erzsébetvárosi lakásban még aznap megtalálták a prostitúcióra kényszerített nőt. A lépcsőházban fogták el a 34 éves budapesti J. Istvánt, akit személyi szabadság megsértése, kitartottság, kerítés, szexuális erőszak, prostitúció elősegítése és súlyos testi sértés kísérlet megalapozott gyanúja miatt vettek őrizetbe, majd kezdeményezték a letartóztatását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik