Belföld

Lopott, csalt, törött üveggel támadt egy trafikosra a milliókat eljátszó ügyvezető, hét és fél évet kapott

police.hu
police.hu

Hét és fél év év fegyházra súlyosította a Balassagyarmati Törvényszék annak a 32 éves salgótarjáni férfinak a büntetését, aki sorozatosan elkövetett vagyon elleni bűncselekményekből finanszírozta a kábítószer fogyasztását és a szerencsejáték-szenvedélyét.

O. Ferenc 2017 júliusában egy cég ügyvezetője volt, ám az ebből származó jövedelme a szerencsejáték és kábítószer függőségét nem fedezte, ezért a cég bankszámlájáról 2017 júliusa és szeptembere között felvett 3 millió forintot, melynek egy részét szerencsejátékra és sportfogadásokra költötte, míg a maradékot megélhetésére használta fel.

2017 augusztusában már tisztában volt azzal, hogy rövidesen meg fog szűnni az állása a cégnél, ennek ellenére 610.000 forint hitelösszeggel hitelkártyát igényelt az egyik salgótarjáni bankban, melyről az igénylést követően rövid időn belül a rendelkezésére álló keretet túllépve elköltött 649 ezer forintot. A tartozását nem állt szándékában törleszteni, sőt egymillió forint személyi kölcsönt is felvett, melyből 248 ezret a korábbi kölcsönök kiváltására használt fel, a fennmaradt összeget pedig felélte, a kölcsönt nem törlesztette, és erre módja sem volt.

Innentől pedig már nem volt megállás azon a bizonyos lejtőn. 2018 februárjában betört a testvére szobájába, megkereste a pénzét rejtő zárt lemezkazettát, majd egy flex segítségével feltörte, és ellopta a benne lévő 210 ezer forintot.

 A következő hónapban az egyik budapesti áruházból akart mobiltelefont lopni, azonban lebukott. 2018 májusában drogot fogyasztott, majd egy fejére húzott kapucnival eltakarva bement az egyik salgótarjáni dohányboltba, ahol kezében egy törött üveggel támadó mozdulatokat tett az eladónő felé, közben a kasszára mutogatott, jelezve, hogy a bevételt akarja.

A nő megijedt és kiabálni kezdett, de nem adta át a pénzt, a rabló pedig tartva attól, hogy a sikoltozásra az utcáról mások is bemennek, egy idő után üres kézzel, sietősen távozott. A Salgótarjáni Járásbíróság öt év fegyházra, és öt év közügyektől eltiltásra ítélte a férfit sikkasztás, csalás, lopás és felfegyverkezve elkövetett rablás kísérlete miatt, és kötelezte a sértettek kárának megtérítésére, valamint 1 millió 700 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére is.

Az ügyész súlyosításért, míg a férfi és védője enyhítésért fellebbezett. A Balassagyarmati Törvényszék csak az ügyészi fellebbezést tartotta alaposnak, és 7 év 6 hónap fegyházra súlyosította a férfi büntetését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik