Belföld

Index-vezérigazgató: Ha Szombathy szerint ez kemény megbeszélés volt, akkor még nem volt részese igazán kemény üzleti tárgyalásnak

kiemelt kép: Farkas Norbert/24.hu
kiemelt kép: Farkas Norbert/24.hu

Media1 hétfő esti műsorának vendége volt Starcz Ákos, az Index.hu november végén kinevezett új vezérigazgatója, aki Szombathy Pált váltotta az Index és a Velvet kiadójának élén. Szombathy a 24.hu-nak adott interjújában azt mondta távozásának körülményeiről, hogy „megjelent két verőember az iroda előtt, a biztonság kedvéért másik kettő az udvaron, pedig akkor még nem is tudtuk, mire jó az ereszcsatorna. Vaszily Miklós (a TV2 elnöke, az Indamedia és ezen keresztül immáron az Index társtulajdonosa – a szerk.) meg ordítva közölte, hogy innen addig el nem mehetünk, míg mindent alá nem írtunk”.

Starcz a Media1-nek azt elismerte, hogy a találkozó, amin ő is részt vett „nem telt jó hangulatban”, de azt hülyeségnek nevezte, hogy a biztonsági személyzet vezette ki Szombathyékat. Ezt egyébként nem is állította a volt főszerkesztő.

Starcz az őrök jelenlétről annyit mondott,

csak azért voltak ott, mert Vaszily szobája védett objektumban található, ahol időnként láthatók a biztonsági szolgálat munkatársai, tehát semmi ördögtől való nem történt.

Később pedig azt mondta a vezérigazgató, hogy „ez nem volt egy igazán kemény megbeszélés, így ha Szombathy annak élte meg, akkor legfeljebb azért, mert még nem volt részese igazán kemény üzleti tárgyalásnak”.

Az Index.hu Zrt. új vezérigazgatója és igazgatósági tagja arról is beszélt, hogy érkezése óta azt látja, az Indexé egy rendkívül színes szerkesztőség. Érdekes kísérletnek nevezte, hogy „balosok és jobbosok hogyan tudnak együtt dolgozni”. Az új Index-vezérigazgató azt is mondta a Media1-nek, hogy nem tudja megígérni, hogy nem lesznek további változások, de a cél a tartalomfejlesztés, a minőség javítása és strukturális javulások.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik