Belföld

Nigériai kokaindílerre csapott le éjszaka a TEK Budapesten

police.hu
police.hu

A VII. kerületi nyomozók a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodával együttműködve térképezték fel egy Budapesten élő nigériai férfi drogbizniszét, aki a rendőrök információi szerint kokaint és más kábítószereket is terített a fővárosban.

A kábítószerkereskedő elfogására és a hozzá köthető három lakás átkutatására az erzsébetvárosi rendőrök szerdán összehangolt akciót szerveztek a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Bevetési Osztályával, az NNI és a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeivel. A 40 éves nigériai férfit éjjel, egy józsefvárosi lakásában fogták el, a kutatás során a nyomozók több mint fél kiló kábítószergyanús fehér port és növényi származékot foglaltak le.

A lefoglalt kábítószerek között akadt olyan kapszula is, melyet tipikusan testüregben és gyomorban csempészéshez használnak a drogfutárok. Az elsődleges szakértői vizsgálat kimutatta, hogy a kapszula kokainnal volt megtöltve, az eljárásban lefoglalt kábítószerek feketepiaci értéke pedig közel 8 millió forint.

A díler másik lakásáról a rendőrök egy magát kolumbiainak valló férfit állítottak elő. Kiderült, hogy illegálisan tartózkodik Magyarország területén, a román rendőrök pedig közokirat-hamisítás miatt folytatnak eljárást ellene, mivel korábban egy hamis francia irattal próbálta meg átlépni a határt. A férfit a rendőrök az idegenrendészeti eljárást lefolytató Repülőtéri Rendőr Igazgatóságnak adták át.

Az erzsébetvárosi nyomozók a 40 éves nigériai férfit kábítószer-kereskedelem miatt hallgatták ki gyanúsítottként, és őrizetbe vétele mellett kezdeményezték a letartóztatását.

A fővárosi rendőrök az elmúlt hetekben több mint 200 kilogramm kábítószert és 279 tő marihuánát vontak ki a forgalomból. A lefoglalt drogok feketepiaci értéke meghaladja a félmilliárd forintot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik