Belföld koronavírus

Kiderült, miért tűnt el az operatív törzs tájékoztatóiról Müller Cecília

Minden erejével a védőoltási program előkészítésén dolgozik Müller Cecília, de pénteken több mint egy hét után újra időt tudott szakítani az operatív törzs tájékoztatójára, közölte Gál Kristóf, az ORFK szóvivője, mielőtt átadta volna a szót az országos tiszti főorvosnak.

Müller közölte, hogy közelítjük a 2,5 millió mintavételt. Nem csökken jelentősen a kórházban fekvőknek a száma, ez is egy olyan adat, ami arra int minket, hogy továbbra is óvatosnak kell lennünk, és a karácsonyi forgatag idején is figyelnünk kell egymásra, és meg kell akadályozni minden olyan lehetőséget, amivel a vírus továbbadását szolgálnánk.

Tudjuk azt, hogy ez a karácsony más lesz, mint a korábbiak voltak. Nem javaslom, hogy nagyon nagy létszámban különböző háztartásokból összegyűljünk, még egy nagyobb családból sem. A karácsonyra vonatkozó intézkedéseket december 21-én a miniszterelnök fogja bejelenteni

– mondta.

A helyzet kiegyensúlyozott, de sajnálatos, hogy 187 beteg elhunyt az elmúlt napon, és még inkább tragikus, hogy köztük van egy 19 éves fiatalember is. Nála egy kórházi ellenőrzés során derült ki, hogy koronavírusos, alapbetegsége bakteriális és gombás eredetű gyulladás volt, ami agytályogot okozott.

Több mint 200 ezren regisztráltak már a vakcinára, sokan teszik ezt postai úton is. Ennek örül Müller Cecília, mert

a fertőzés elleni védelemnek rendkívül fontos eszköze a védőoltások jelenléte, amire büszkék vagyunk.

A mosonmagyaróvári Karolina Kórházban az egészségügyi dolgozók közül több orvos és szakdolgozó a járvány áldozatául esett, annak ellenére, hogy az egészségügyi védőfelszerelések rendelkezésre állnak, és megfelelően használják azokat, mondta. Müller Cecília úgy döntött, hogy amíg nem áll rendelkezésre szükséges személyzet, a győri Petz Aladár Kórház látja el a térséget.

Kapcsolódó
A polgármester kérdezi: mi vezetett ahhoz, hogy a város kórházában a betegellátás összeomlott?
A mosonmagyaróvári polgármester írásából úgy látszik, ő sem tudott arról, hogy a város kórházában több osztályt bezártak.

Gál Kristóf arról tájékoztatott, az elmúlt 24 órában a maszkviselési kötelezettség elmulasztása miatt 238 ember ellen intézkedtek a rendőrök.

286 személy a kijárási tilalmat, 9 ember pedig a nyilvános helyen való csoportosulás szabályait szegte meg csütörtökön.

A Magyarországon átutazó szabályok megsértése miatt 67 esetben szabtak ki helyszíni bírságot az elmúlt 24 órában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik