Belföld

Varga Judit kiakadt a Facebookra

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI
Az igazságügyi miniszter szerint egy posztja miatt vette vissza bejegyzései elérését a Facebook, ám ez nem valószínű.

„Önök hisznek a véletlenekben?” – teszi fel a költői kérdést Varga Judit igazságügyi miniszter legújabb Facebook-posztjában, amelyben a Facebookot ostorozza.

„Hétfő reggel arról írtam Facebook-bejegyzést, hogy a közösségi média aktivitásnak kiemelt szerepe lehet a 2022-es választás során, hiszen az online platformokon keresztül a politikusok közvetlenül, jelentős számú választóhoz eljutnak. Megjegyeztem továbbá, hogy a konzervatív oldal ugyan sokat fejlődött e téren, de nem dőlhetünk hátra, sok még a teendő. Láss csodát: ezen bejegyzésem után pár órával a Facebook (annak senki által nem ismert kezelői) előzetes értesítés és indokolás nélkül úgy állította át a hivatalos Facebook fiókommal kapcsolatos algoritmusokat, hogy ezzel a korábbiakhoz képest töredékére (negyedére-ötödére) esett vissza a bejegyzéseim elérése, ami egyet jelent azzal, hogy az általam fontosnak tartott politikai üzenetek is jóval kevesebb emberhez jutnak el ezen a csatornán” – panaszolja a miniszer, aki szerint ez a gyakorlat „nagyon nincs rendben”.

A Facebook gyakorlata alapján egyébként nem valószínű, hogy Varga Judit fent említett posztja miatt tekerte volna le a bejegyzései elérését. A cég ugyan időről időre valóban finomhangolja a hírfolyam rengeteg faktor alapján válogató algoritmusát, de kimondottan személyekre célzottan nem módosít azon. A nagyobb módosításokról a Facebook blogposztban szokott beszámolni, de egyes felhasználóknak nem küldenek róla indoklást vagy értesítést.

Bejegyzésében Varga megemlíti, azért hozták létre az Igazságügyi Minisztériumban a Digitális Szabadság Bizottságot, hogy minden, az online/digitális térben tapasztalható kérdést, anomáliát megvizsgáljanak és szükség esetén javaslatot tegyenek a jogszabályi környezet megváltoztatására.

„Látjuk mi történik a világban, látjuk, hogy a globális techcégek mögötti erőcsoportok akár választásokat is képesek eldönteni. Nem szabad naivnak lennünk, minden eshetőségre fel kell készülni és átláthatóvá kell tenni ezen globális cégek működését és döntéseit. A munkát folytatjuk! Addig is várom a Facebook magyarországi kezelőinek mielőbbi tájékoztatását, hogy milyen indokok alapján, milyen időtávra korlátozzák a fiókom elérését, valamint, hogy erről miért felejtettek el tájékoztatni és vajon rendszeresen megteszik-e ezt a magyar politikai élet szereplőivel” – írja még a miniszter.

Kapcsolódó
Varga Judit megint elégedetlen volt a BBC riporterével
Szerinte ténybeli tévedésektől és vádaktól hemzsegett a felvezetés.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik