Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Belföld koronavírus

Szerdától ingyen utazhatnak a szociális dolgozók

Újabb, a járvány elleni védekezésben részt vevő foglalkozási csoportoknak, mások mellett a szociális dolgozóknak biztosít ingyenes utazási kedvezményt a kormány egy szerdától hatályba lépett kormányrendelet szerint, írja az MTI.

A Magyar Közlönyben kedd este megjelent szabályozás értelmében ingyenesen, a menetjegy megvásárlása nélkül vehetik igénybe az országos, regionális, valamint a helyközi és a helyi személyszállítási közszolgáltatást azok a járvány elleni védekezésben részt vevők, akik szociális, gyermekjóléti vagy gyermekvédelmi szolgáltatónál, intézményben, illetve hálózatnál dolgoznak.

Vonatkozik a kedvezmény azokra is, akiket a közszolgálati tisztviselőkről, a kormányzati igazgatásról, a honvédek jogállásáról szóló, valamint a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény alapján foglalkoztatnak.

A kedvezményt az érintettek egy a kormányhatározat mellékletében megjelentetett formanyomtatvány kitöltésével, a foglalkoztató által kiállított igazolással, és a személyazonosságuk igazolására alkalmas okmánnyal együtt vehetik igénybe.

A kormány a járvány második hullámában az egészségügyi dolgozók és a koronavírus-világjárvány elleni védekezésben közreműködő orvos- és egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatóknak már november 11-től biztosította az utazási kedvezményt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.