Belföld

Felvette valaki a mobiljával, ahogy egy őrjöngő férfi a járdán húzza, majd agyba-főbe veri a párját Tatabányán

Garázdaság és rongálás miatt emelt vádat a Tatabányai Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki agyba-főbe verte az élettársát, majd egy gépkocsiban is kárt okozott.

A férfi április 4-én, Tatabányán, a Szőlődomb utcában szólalkozott össze az élettársával. Az ittas férfi kiabálni kezdett a nővel, majd többször is megütötte, és megrúgta. A férfi ezt követőn húzni kezdte a földre zuhant nőt, majd tovább folytatta a bántalmazást.

Ezután a férfi eltávolodott az élettársától, majd lefeküdt a kőre, és azt csapkodva tovább ordítozott. Az őrjöngő férfi ezt követően kiment az útra, amelyen pont akkor érkezett egy személygépkocsi. A kiabáló elkövető a kocsi felé futott, annak sofőrje pedig fékezéssel megállt.

A férfi futtában felugrott a kocsi motorházának a tetejére, és csak azt követően hagyta el az úttestet, miután a sofőr kiszállt a kocsijából és rászólt. A nő nem sérült meg, a kocsiban pedig 78 ezer forintos karcolásos, illetve horpadásos kár keletkezett. Az ügyészség letöltendő börtönt és közügyektől eltiltást kért a különös visszaeső férfire.

Olvasói sztorik