Belföld koronavírus

Orbán: Megvédtük a magyarok pénzét

Napirend előtt szólalt fel a parlamentben Orbán Viktor, aki a múlt heti brüsszeli alkura és ennek apropóján Európa helyzetére is reagált, számolt be a Hvg.hu. A magyar miniszterelnök azt mondta, a német elnökség által javasolt helyreállítási alaptól azt várta mindenki, hogy azzal majd tudja kezelni az Európai Unió az Egyesült Királyság elvesztését.

Orbán szerint a német javaslat az volt, hogy közösen vegyünk fel egy hitelt, és ebből hozzunk létre helyreállítási alapot.

Ennek minden fillérje hitel, amit vissza kell fizetni, és aki nem tud fizetni, ahelyett a többieknek kell helyt állni

– mondta, hozzátéve: a magyarok szerinte ettől egyáltalán nem voltak boldogok.

Orbán szerint a helyreállítási alapot politikai feltételekhez akarták kötni, és „a múlt hétvégén győzött a józan ész, megvédtük Magyarország szuverenitását és a magyarok pénzét” – mondta Orbán, majd köszönetet mondott Lengyelországnak a bajtársiasságért.

A miniszterelnök szerint a megállapodás biztató eredményt jelent Európa jövője szempontjából, mert nyilvánvalóvá vált, hogy az Európai Unió csak nemzetek közösségeként tud sikeres lenne. A koronavírus elleni oltóanyagok érkezésének első körét december utolsó napjaira ígérte, és elmondta: politikai harc helyett a a magyar érdekeket helyezik előtérbe az oltóanyag beszerzésekor, addig viszont mindenkit arra kért, tartson ki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik