Belföld

Ezért ment tönkre Hofi Géza és Vitray Tamás barátsága

Vitray Tamás
Fortepan / Szalay Béla
Vitray Tamás
Fortepan / Szalay Béla

Hofi Géza és Vitray Tamás sokáig jó barátok voltak, több műsorban is együtt szerepeltek, ám a viszonyuk később annyira megromlott, hogy többé nem is beszéltek egymással. Erről is mesélt Vitray Az első influenszerek című műsorban a Spektrum Magyarország YouTube-csatornáján – számolt be a Blikk.

A viszály oka egy interjú volt, amit Vitray készített Hofival az Ötszemközt című tévéműsorában, 1973-ban. A felvétel előtt abban maradtak, hogy Vitray a műsor elején elmondja a nézőknek, ezúttal ne számítsanak tréfálkozásra, Hofi ugyanis attól tartott, tőle poénokat várnak a nézők, és nem azt, hogy az életéről beszéljen.

„Volt két gazdája Hofi Gézának, az egyik a Mikroszkóp Színpadon Komlós János, a másik a televízióban a jó barátom, Horváth Ádám. Vele egyébként utólag megtárgyaltuk mindezt, Komlóssal nem. Mindkettő megsértődött rám, amiért nem beszéltem velük és kértem kvázi engedélyt, járuljanak hozzá, hogy a Géza egy komoly életinterjúban részt vegyen. Azt mondták, nagyon sok kárt okozott ez a műsor Hofinak. A műsort bárkinek megmutattam, azt mondta, egy bántó, sértő szó nem hangzott el. Ám Géza hitt ennek a két embernek, és nyilván akadtak társaik is” – magyarázta Vitray.

Bementem a Vitray utcájába, de senki nem mondta nekem, hogy az zsákutca

– hangzott el az ismert mondat Hofi egyik kabaréjában, ám Vitray szerint korántsem ez volt az egyetlen, három-négy évig a humorista minden műsorában emlegette őt, és az idézettnél sokkal bántóbban is fogalmazott.

„Ezek után én már nem láttam őt többé. Nem is beszéltük meg ezt soha” – mondta a 88 éves tévés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik