Belföld

Vádat emeltek az élettársát fojtogató és fenyegető féltékeny rendőr ellen

Vádat emelt a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség azzal a féltékeny szabolcsi rendőrrel szemben, aki vérfürdővel fenyegette és bántalmazta az élettársát tavaly nyáron.

A vádirat szerint a 27 éves törzsőrmester három évvel ezelőtt létesített élettársi kapcsolatot a 23 éves nővel. 2019 júliusában a férfi féltékenysége miatt összeveszett az élettársával. A rendőr a karjánál fogva az ingatlan udvarára rángatta nőtt, a földre lökte, a haját megragadva húzni kezdte, majd hirtelen elengedte, amitől a nő feje a betonba ütődött.

A kórházi ellátás során a nő – attól tartva, hogy élettársa elveszíti az állását – azt állította, hogy sérülése véletlen balesetben keletkezett. A férfi 2019 szeptemberében is megverte élettársát. Ittasan fojtogatni kezdte, arcon ütötte, majd a hátára taposott és kitépte a füléből a fülbevalóját, s nem engedte ki a családi házból.

Idén áprilisában a felek megbeszélték, hogy megszüntetik élettársi közösségüket. A fennálló tartozásaik rendezése miatt azonban vita bontakozott ki köztük, a férfi agresszívvá vált, a konyhában törni-zúzni kezdett, és veréssel fenyegette élettársát. A nő kimenekült az udvarra, de a férfi utánament és berángatta a házba, ott alkarjával megszorította a nyakát, majd derékon rúgta. Az elkövető a bántalmazást csak akkor hagyta abba, amikor a nő a fürdőszobába menekült és értesítette a rendőrséget.

A férfi ezt követően fenyegetéssel arra akarta rávenni a nőt, hogy vonja vissza feljelentését, ennek érdekében többször felhívta telefonon és személyesen is felkereste. A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség a nő kihallgatását követően haladéktalanul elrendelte a rendőr őrizetét, gyanúsítottként hallgatta ki, majd bűnügyi felügyeletet és távoltartást indítványozott, amelyet a bíróság elrendelt.

A rendőr tagadta a bűnösségét az egész büntetőeljárás alatt, és azt állította, hogy nem követte el a bűncselekményeket. A nyomozó ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen a bűncselekmények elkövetését beismeri, a bíróság ítélje 1 év 8 hónap, végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre és katonai büntetésként fokozza le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik