Belföld

Plusz 20 százalék bér érkezik az ápolók számlájára

Kirill KUDRYAVTSEV / AFP
Kirill KUDRYAVTSEV / AFP
Az ötéves munkaviszonyt most bruttó 281 ezer forintot ér.

Az emberi minisztérium közleményben hívja fel a figyelmet arra, hogy a napokban érkezik meg az ápolók novemberi, 20 százalékkal megemelt fizetése a bankszámlájukra.

Néhány adat és ígéret:

  • 2022-re egy ápoló átlagosan két és félszeresét fogja keresni annak, mint amennyit 2016 előtt keresett
  • 2016-ban 26,5 százalékos, 2017-ben 12 százalékos, 2018-ban 8 százalékos béremelés volt; 2019 júliusában további négylépcsős béremelési program indult, melynek részeként tavaly 8 százalékkal emelkedett a szakdolgozók fizetése
  • idén kétszer volt béremelés: januártól 14 százalékkal, novembertől 20 százalékkal emelkedett az ápolók bére
  • a béremelési program következő állomása 2022 januárjában lesz, amikor 30 százalékkal emelkedik az ápolók fizetése
  • az ápolói béremelésre 2016 és 2019 között 143 milliárd, idén pedig 82 milliárd közforintot fordított, fordít a kormány
  • míg 2010-ben egy 4-6 éves jogviszonnyal és középfokú, OKJ-végzettséggel rendelkező ápoló 91 400 forintot keresett, most bruttó 281 018 forint az alapilletménye; a 19-21 éves jogviszonnyal rendelkező ápoló 2010-es 106 578 forintos bére mostanra 322 171 forintra nőtt; egy 40-42 éves jogviszonnyal rendelkező OKJ-s ápoló illetménye a 2010-es 128 383 forintról 379 785 forintra emelkedett
  • a felsőfokú végzettségű ápolók 4-6 éves jogviszonnyal 2010-ben 126 270 forintot kerestek, az eddigi béremelésekkel most decemberben pedig már 349 214 forintot vihetnek haza – írták, hozzátéve, hogy a 19-21 éves jogviszonnyal rendelkező ápoló 2010-es, 149 145 forintos bére mostanra 408 004 forintra nőtt. Egy 40-42 éves jogviszonnyal rendelkező felsőfokú végzettségű ápoló esetében ez az összeg 196 115 forint helyett már 490 310 forint
  • a béremelés 83 ezer ápolót és 4900 védőnőt érint, minden olyan egészségügyi szakdolgozót, aki állami, önkormányzati vagy egyházi fenntartású járóbeteg- vagy fekvőbeteg-ellátásban dolgozik, például rendelőintézetben, kórházban, védőnői szolgálatnál, az Országos Vérellátó Szolgálatnál vagy az Országos Mentőszolgálatnál
  • jövőre orvosi béremelési program indul; valamint 2021. márciusától életbe lép az egészségügyi szolgálati jogviszony.

Fotó: Kirill Kudryavtsev / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik