Belföld

Meghalt a balesetben egy munkás, mert nem használt biztonsági övet

Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség azzal a 44 éves férfival szemben, aki halálos kimenetelű balesetet okozott tavaly augusztusban a 85-ös számú főúton

A férfi a három munkatársát szállította haza kisteherautóval a munka után. A járműben a három utasnak nem volt bekötve a biztonsági öve. A sofőr 86-94 km/h sebességgel haladt, mikor pillanatnyi figyelmetlensége miatt lehaladt az úttestről a fűvel borított padkára, majd az árokba.

A férfi egy hirtelen kormánymozdulattal próbált visszatérni az úttestre, ettől azonban a teherautó sodródni kezdett, a tetejére borult, majd újra a kerekeire fordult. Ennek során a jármű egyik utasa, egy 60 éves férfi az első szélvédőn kirepült az autóból és olyan súlyos sérüléséket szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt.

A balesetben a vádlott sofőr 60 napon túl, egyik utasa 90 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A szakértői vélemény szerint valószínűsíthető, hogy az elhunyt becsatolt biztonsági övvel a halálos kimenetelű sérüléseket elkerülhette volna.

A vétkes sofőr egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztést kaphat halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik