Belföld

Forbes: Habony-közeli cég vette meg a Budapesti Erőművet

MTI Fotó: Mohai Balázs
MTI Fotó: Mohai Balázs

Megvette a magyar-francia CHP Energia Zrt. a Budapesti Erőmű Zrt.-t. A fővárosban három erőművet üzemeltető cég termeli meg Budapest teljes távhőigényének 60 százalékát.

A Forbes cikke szerint a CHP tulajdonosai a VPP-cégcsoport, valamint a francia hátterű Veoilia Energia Magyarország Zrt. Előbbi a 2002-ben alapított Greenergy szétválásával jött létre, a cégalapító Dicső Gábor volt.

A cégcsoport, és a tulajdonában álló CHP Erőmű Kft. tulajdonosa a máltai székhelyű Apium Media Holding.
Ennek kézbesítési megbízottja a nyilvános céges adatbázis szerint Beni Gagel, Habony Árpád közeli emberének, az izraeli Michael Gagel testvére.

60 milliárd forintos árbevétel

A CHP Energia csütörtöki közleményében felidézte, hogy a Budapesti Erőmű 1997-ig a magyar állam tulajdonában állt, majd a privatizációs eljárás során a FORTUM-TOMEN finn-japán konzorciumhoz került, 2001-ben a francia EDF vásárolta meg a konzorciumtól, 2015-ben pedig eladták a cseh EP Energy csoportnak.

A tájékoztatás szerint a Budapesti Erőmű a főváros legjelentősebb energiatermelője, amely három korszerű, kombinált ciklusú gázturbinás erőművet üzemeltet Kelenföldön, Kispesten és Újpesten. A cég a Főtáv Zrt. legnagyobb távhő-beszállítója, Budapest távhőigényének csaknem 60 százalékát termeli meg, amellyel mintegy 144 ezer háztartásban közel 500 ezer embert szolgál ki. Emellett a 396 megawatt beépített villamos-energia kapacitása révén előállított áram országos piaci részesedése meghaladja a 3 százalékot.

A Budapesti Erőmű Zrt. 2019-ben 60,2 milliárd forintos árbevételt ért el és 220 főt foglalkoztat. A tulajdonosváltás sem a megszokott működésben, sem a munkatársi állományban nem jelent majd változást, a CHP Energia a Budapesti Erőmű Zrt. munkavállalóit teljes létszámban integrálja, valamint működési engedélyeit, folyamatban lévő szerződéseit is átveszi – közölték.

A Budapesti Erőmű vezérigazgatói feladatait Palkó György, a Veolia Energia Magyarország Zrt. vezérigazgatója látja el. A vételárról nem közöltek információt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik