Belföld

A Hír Tv a brüsszeli orgia helyszínén készített interjút a szervezővel

A Hír Tv is megszólaltatta a brüsszeli orgia szervezőjét, a kormánymédia a Szájer József által csak házibulinak nevezett esemény helyszínen készített rövid interjút a 29 éves doktori hallgató David Manzheleyvel. A Hír Tv a rendőri rajtaütés oldaláról közelítette meg a történteket.

Manzheley elmondta, Szájer Józsefen kívül senkinél nem kerestek drogot a rendőrök, csak az ő táskáját kutatták át. A férfi elmondta, 10-12 egyenruhás tört be a lakásba, kamerákkal felszerelve és a szex parti minden résztvevőjét felvették, anélkül, hogy ebbe bárki beleegyezett volna. Belgiumban egyébként kötelező a testkamera a rendőröknek intézkedés közben, éppen azért, hogy ne történhessen túlkapás. A szervező állítása szerint a rendőrök csak néhány embert igazoltattak és a „túlzott rendőri fellépés miatt” feljelentést tesz.

A Hír Tv riportjában láthatjuk azt is, milyen magasról próbált leereszkedni az utcára a menekülő Szájer József.

A szervező korábban már arról is beszélt, hogy gyakran fordultak meg nála magyar politikusok.

A brüsszeli orgia szervezője szerint korábban gyakran fordultak meg nála magyar politikusok
Olyanok, akik itthon nem vállalhatják a szexuális irányultságukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik