Belföld

Republikon: A válsághelyzet enyhén, de gyengítette a kormánypártok népszerűségét

Nem történt jelentős változás a pártok erősorrendjét illetően, továbbra is a kormánypártok állnak az első helyen, az ellenzéki pártok közt pedig a Demokratikus Koalíció vezet, őket követi a Momentum – derült ki a Republikon Intézet októberi, reprezentatív pártpreferencia-felméréséből, amelynek eredményeit a Telex közölte.

A közvélemény-kutató értékelése szerint a jelenlegi válsághelyzet bár enyhén, de gyengítette a kormánypártok népszerűségét, októberhez képest mind a teljes népesség, mind a pártválasztók körében 2 ponttal csökkent támogatottságuk.

A Republikon mérése szerint a jelenlegi politikai helyzetben az együttműködő ellenzéki pártok (DK, Momentum, MSZP, Jobbik, Párbeszéd, LMP) eredményei értelmezhetőek összesítve is, a hat párt ugyanolyan eredménnyel zárt a hónapban a teljes népesség körében, mint a Fidesz-KDNP, a pártválasztók körében pedig 1 százalékpont a hátrányuk. A Republikon Intézet megvizsgálta a választói hajlandóságot is: a megkérdezettek 68 százaléka biztosra mondta, hogy részt venne és voksolna, ha most lenne az országgyűlési választás.

Kiemelt kép: Koszticsák Szilárd/MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik